Szabó István. Oscar-díjas filmrendező. És besúgó. "Vivat Hungaria!" Vagy mégse? Lehet vitatkozni. Úgy sincs elegendő vitatéma. Meg aztán lehet találgatni: ki következik? Melyik oldal örül? Melyik szégyenkezik? Vagy állapítsuk meg, hogy ez is a magyar társadalom elkésett katarzisának egy szomorú megállója? Amit én ez ügyben mondani szeretnék, az csak beszámoló lesz: mi jutott eszembe, mikor értesültem arról, hogy egy híres emberrel újra gyarapodott a sáros magyarok gyülekezete? Mi juthatott ugyan eszembe, ha nem az, amit Jézus Úr mondott volt annak idején, mikor egy házasságtörésen tetten ért asszonyt dobtak elé mondván: a törvény szerint ez a nő megkövezést érdemel, de neked mi a véleményed? A kőbe vésett törvény tudorai ezt a választ kapták a vidéki vándor-tanítótól: "Aki közületek bűn nélkül való, az vesse rá az első követ!" S, e szavak úgy hangoztak, hogy ezzel a tudálékos provokáció véget is ért: egymás után leléptek a színről, kezdve a véneken. Nem tudnám megmondani, hogy ez a bibliai jelenet hányszor volt igehirdetésem tárgya. Így aztán - gondolom - nem veti senki a szememre, hogy miért e jézusi szavakat érzem újra aktuálisnak egy olyan pillanatban, mikor az egész magyar közvélemény felé tétetik fel a kérdés: mi erről a véleményed? Rövidesen ki fog derülni, hogy a magyar közvélemény milyen válasszal rukkol elő a világhírű filmrendező esetében. Én a magam részéről reménykedem. Erre a reménykedésre ugyan a sajtó magatartása eddig nem sok okot adott. A média munkatársai ugyanis elég tétovák mostanában. Félnek, nehogy a közelgő választásokra tekintettel kockáztassanak. Ennek ellenére az az érzésem, hogy az egyszerű emberi jóérzések kerekednek felül. Annál is inkább, mert lassan-lassan csak rádöbben a magyar társadalom is arra, hogy a közelmúltban ő maga nemcsak áldozat volt, hanem vétkes is. A két világháború közötti úri vétkeket, a náci és kommunista idők bűneit nemcsak a hatalomban lévők követték el, hanem a nép is sokat hibázott a maga szintjén. Így aztán az ítélkezés kövei lassan-lassan megpuhulnak lelkiismeretében. S, egyre lelohad azok ambíciója is, akik számára valóságos élvezet bűnösöket találni olyan időkben, mikor még az elemi tisztességhez is kellett valamennyi hősiesség. Hősök pedig ugye nem minden bokorban teremnek? Szóval reménykedem. E reménységemet az is hizlalja, ha magam elé idézem, a szelíd arcú és csendes hangú művész alakját. Hátha felerősödik a fiatalok lelkében a kérdés: Öregjeink! Miért fontos nektek, hogy nekünk csak sáros emberekkel lehessen találkozásunk? Miért fontos nektek, hogy a mi múltunk is zavaros legyen? Előbb kellett volna átöltözködnötök! S, nem a mi szemünk láttára! Mindjárt 1989-90-ben! Vági László

<<< Vissza