<<< Vissza

Helyesírási elődöntő

2006. január 20.

 
Volosin Márta és tanára Hajós Jánosné

A magyar helyesírás kusza "erdejében" készültek fel azok a diákok, akik az iskolai fordulókon tovább jutva vettek részt, az Imp-lom József Helyesírási Verseny regionális döntőjén a Boros Sámuel Szakközépiskolában, január 13-án.

A verseny történetét Fári Istvánné, magyar szakos tanárnő és főszervező, ismertette:

- Először Békésben, majd a három dél-alföldi megyében került megrendezésre a verseny. Később kiterjedt a Dunán inneni területekre, majd az egész ország területére. 15 éve kaptuk meg a regionális verseny megtartásának jogát, amit a sok első helyezéses, illetve jól szereplő diákjainknak köszönhetünk. Az iskolai fordulók után, a két legjobb ember vehet részt a regionális döntőn. A továbbjutók Gyulán folytatják a küzdelmet az országos versenyen. Először egy tollbamondást írnak a diákok, majd egy, a magyar helyesírásra alapuló feladatlapot kell megoldaniuk.

Idén hatvan diák jelentkezett, hogy megmérettesse magát, és tovább juthasson az országos döntőre. Pádár Zoltánné igazgató bevezető beszédét követően dr. Sztantics Csaba jegyző nyitotta meg a versenyt. Ez után dr. Nagy János örökös zsűri elnök és Fári Istvánné köszöntötte a résztvevőket.

A tanulókat gimnazista, szakközepes, illetve szakiskolás csoportokra bontották, majd elvonultak, hogy elkezdjék a verseny "könnyebbik" részét, a tollbamondást. Amíg tanítványaik dolgoztak, a felkészítő tanárok lehetőséget kaptak arra, hogy egy kis körsétát tegyenek Suti Zoltán pedagógus vezetésével, megtekinthessék a fényirdát, illetve a Koszta József Múzeumot.

A tollbamondás és feladatlap végeztével a diákok pihenésképp meghallgathatták dr. Szűts László, nyelvtudományi kandidátus (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) A fiatalok beszédkultúrája, és dr. Nagy János egyetemi tanár (Szegedi Tudomány Egyetem) Mit jelent a vershangzás című előadását.

Az eredményhirdetésre 15 órakor került sor. Izgatott diákok és nem kevésbé izgatott tanáraik feszelegtek az iskola zsibongójában. Az eredményeket dr. Nagy János hirdette ki, a díjazottak dr. Szűts Lászlótól vehették át ajándékukat.

Idén is lettek szentesi kiemelkedő helyezettek. Volosin Márta, a Horváth Mihály Gimnázium tanulója (felkészítő tanárai Hajós Jánosné és dr. Lucza Istvánné) első helyezést ért el, így továbbjutott.

- Elég jól ment a felkészülés, mert tanári, illetve családi segítségem is volt a nagymamám személyében, aki magyartanár. Voltak számomra könnyebb illetve nehezebb részei is a feladatoknak. Tavaly második helyezést értem el, mindemellett nem számítottam rá, hogy ilyen jól sikerül. Nagyon örülök neki, hogy így alakult - mondta Márta.

A továbbjutók most kétszer akkora energiával készülődhetnek a következő, szó szerint döntő pillanatra, az utolsó gyulai fordulóra.

Kép és szöveg: Zeke János


<<< Vissza