<<< Vissza

Elnöki dicséret az eltöltött évekért

2006. január 20.

 
A Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola matematika-kémia szakos tanárát, Csorba Lászlót a karácsony előtti héten megrendezett ünnepi Megyei Közgyűlésen Elnöki Dicsérettel tüntették ki.

- Meglepetésként ért ez a díj - meséli, még a környezetemben sem hallottam róla. Ketten kaptuk meg a megyében, mindketten nyugdíjhoz közeli korú emberek vagyunk. A szakmunkásképzésben, szakképzésben eltöltött éveinket ismerték el ezzel a kitüntetéssel az igazgató javaslata alapján.

Csorba tanár úr több mint negyven éve tanít. Pályája elején kilenc évet töltött falusi általános iskolában Eperjesen, illetve Nagymágocson, de hazavágyott Szentesre.

- A 603. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben kaptam munkát. Nagyon különbözött az addigi munkámtól: más korosztály és más igények. Akkor sok jó tanuló is került hozzánk, ez ma már nem annyira jellemző. Sokan előrelépésnek érezték azt, ha képzetlen szülők gyerekeként szakmunkás szintig eljutottak. Ma már általános az, hogy szinte mindenkinek legyen minimum egy szakmunkás bizonyítványa. Meglepő volt először szembesülni a szakképzéssel. Mi, akik értelmiségi pályára kerülünk, azt hisszük, hogy tanulásból áll a világ. Itt nem abból állt, ezt megtanultam az első években. Megtanultam becsülni a kézügyességet, a szemmértéket, a találékonyságot, melyekkel ezek a fiatalemberek rendelkeztek, illetve amiben fejlődtek a szemem láttára. Sokan azzal a frusztrációval érkeztek és érkeznek hozzánk, hogy ők rossz tanulók, haszontalan emberek. Fontos része volt munkámnak, hogy meggyőzzem a fiatalokat arról, hogy igenis értékes tevékenység az, amit ők végeznek. Inkább a gondolkodásmód a hibás, ami a társadalom jelentős részére jellemző. Abból, hogy valaki nehezebben tanul

meg olvasni, számolni, abból még nem következik az, hogy értéktelen ember lenne vagy kisebb értékű. Nem véletlen a munkamegosztás, azért van értelmiségi ember, kétkezi munkás, és így tovább, mert szükség van rájuk. Mivel a tanulási képességeik gyöngébbek, sokszor hátramaradnak, mert a tanító nénik szívesebben foglalkoznak azokkal a gyerekekkel, akik az ő szaktárgyukból jobbak. Megpróbáltam a hiányosságokat felszámolni a munkámban, a matematikatanításban. Szerencsésebbnek tartottam azt az időszakot, amikor a gyerekek 14 éves koruktól szakmát tanulhattak, hiszen többé-kevésbé izgő-mozgó, az elméleti órákon nyugtalankodó és sokszor nem szívesen résztvevő gyerekekről van szó, akik kellemesebbnek tartják azt, ha mozoghatnak, fúrhatnak, faraghatnak. Most a 8. osztály után még mindig padban ülnek, ez rányomja a bélyegét hangulatukra. Régi tanítványaim gyakran azt kérdezik: ugye nagyon rosszak voltunk? Azt szoktam nekik mondani, hogy mások voltatok, nem az iskolát gondoltátok az érvényesülés terének.

Sokszor megy haza letörten az ember a sikertelenség miatt, de mindig tudatosítani kell magunkban, hogy itt nem az a siker, mint egy gimnáziumban. Itt más a siker. Rá kell ébreszteni a fiatalokat arra, hogy ugyanolyan értékes emberek, mint más iskolákban tanulók. Ugyanolyan fontos, hogy az embert a boltban szakértőn szolgálják ki, hogy a szerelő szakértelemmel végezze el a munkáját, mint az, hogy a tanár jól tanítson, a mérnök jól tervezzen, az orvos jól gyógyítson.

M. A.


<<< Vissza