<<< Vissza

Közelítünk karácsony felé

2005. december 2.

 
A különböző kereskedelmi akciók már a karácsonyi költekezésre hívják fel a figyelmet, ha másból nem, ebből már láthatjuk nem messze a karácsony. Minden ünnepnél, legyen az családi, vallási stb. nagyon fontos a készülés, a ráhangolódás, amely sokszor még talán magától az ünnepi naptól is fontosabb. A felkészületlenség, a kapkodás a nevezetes napot is hétköznapivá silányíthatja. Most vigyázzunk, nehogy leragadjunk az anyagiaknál. Ha a lelkünket, a szívünket nem készítjük fel, nem "csinosítgathatjuk", csalódni fogunk. S, hogy a készület mit jelent?

Nemrég Pécsett jártam és láttam az ottani ünnepi előzetest: élmény, fény, színvonal a mostani jelszó. December 9-e és 22-e között minden délután és este komoly programok (tavaly 40 ezer látogató, 1800 szereplő és végig telt házak voltak - idén többet várnak!). Mi itt Szentesen kihasználhatnánk a város sokszínű vallási életét. Milyen jó lenne, ha minden templomunkban lenne egy-két rendezvény, talán látogatóban sem lenne hiány!

A történelmi egyházak minden évben végigkísérik a Biblia alapján Jézus életét. Az új egyházi év nem január elsején, hanem karácsonyt megelőzően, négy héttel, általában december elején kezdődik. Hosszabb időt biztosítva az előkészülésre: hogy ami göröngyös, legyen sima, a kanyargós és tekervényes, legyen egyenes. Söpörjük ki a felgyülemlett sok indulatot, keserűséget magunkból és megtisztult szívvel, nyílt lélekkel forduljunk mások irányába. Sugározzunk szeretetet és megértést, higgyük el, hogy ezáltal lesz jobb egy kicsit a világ. Mindenki kapott valamilyen személyre szabott képességet, adottságot az életben. Nagyon vigyázzunk, hogy ezek nehogy felhasználatlanul maradjanak. E világban mindent csak kölcsön kaptunk, csak használatra a miénk, ahogy Demjén Rózsi is énekli. A felelősségünk abban van, hogy a ránk bízott javakat, képességeket jól használjuk fel. Senki se essen kétségbe, hogy ő csak egy kis porszem. Mindenki csak egy csepp víz, mondta Teréz anya, de e nélkül a csepp nélkül szegényebb lenne a tenger. A történelem ura igazságosan bírál, akire sokat bíztak, attól sokat is fog követelni. Vigyázzunk a passzivitásra, a lustaságra, nem elég a készet várni, azért cselekedni is kell. Tehetségünkkel nem bánhatunk öncélúan, csak a másokért végzett munkának van értelme.

Most karácsony előtt Adventben (Adventus Domini = az Úr érkezése) értékeljük, bíráljuk meg magunkat, hogy a ránk bízott talentumokkal jól sáfárkodtunk-e. S folytassuk az utunkat tisztább és szeretettel telt lelkülettel, hiszen karácsony közelít.

Dr. Horváth György


<<< Vissza