<<< Vissza

Gondolatok

2005. október 28.

 
Halottak napjára készülve bevallom, nem szeretem a "halottak" szót, helyette ajánlom, nevezzük elhunyt szeretteinket inkább elköltözötteknek. Ezzel fejezzük ki azt, hogy hiszünk a halál utáni életben. Megnyugtatóbb hinni, hogy elhunyt szeretteink a sok földi megpróbáltatás után a másvilágon örök nyugalomban élnek, mint hit nélkül a halál győzelmén keseregni.

Ha kimégy a temetőbe, ne feledd, nem az a lényeges, hogy milyen virágot és mennyit teszel a sírra, hanem az, hogy milyen lelkülettel, milyen emlékekkel teszed le, amit odaviszel.

Miközben emlékezésünket leköti ez a végre piros betűs nap, az élet megy tovább. Olvasom, hogy egy szegény asszony, aki miután küzdelmes szegénységben felnevelte a fiát, akiből felnövekedvén, gazdag ember lett, továbbra is takarékos életet él, mert, aki egy életen át kénytelen volt takarékoskodni, az akkor is takarékosan él, ha közben többre is telne neki. Tele vagyok megértéssel: miután felneveltük gyermekeinket, s ők már eltartják magukat, többet megengedhetünk magunknak, mint a küzdelmes években, mégis meggondoljuk, mit vásárolunk és mennyiért. Ez az élet természetes rendje.

Nagybetűs címszó ragadja meg a figyelmemet az újságban: "Nyelvtisztítás". Fájdalmasan érzem, hogy megjelenik bennem egy másik szó: nyelvszenynyezés. Szinte fizikai fájdalmat váltanak ki belőlem a tisztátalan lélekből fakadó gúnyos, gyalázkodó, durva, tiszteletlen, gyűlölködő szavak. Érdeklődéssel kezdem olvasni a cikket, de hamar csalódnom kell: a nyelvtisztítást Jugoszláviában tartják fontosnak.

Másik nagy cím: "Egyházat akarnak szervezni az ateisták". A vallás magánügy, hit nélkül is lehet valaki értékes, sikeres ember, csupán nem üdvözülhet. De egy ateista egyház gondolata bennem olyan képtelenségnek tűnik, mintha valaki zenei hallás nélkül élő (egyébként becsületes, értékes) emberek énekkart vagy zenekart akarnának alakítani. A hit ugyanis belső, lelki adottság, éppúgy, mint a zenei hallás.

Dr. Imre Ernő


<<< Vissza