Az önkormányzat koszorút helyez el az '56-os kopjafánál a református nagytemplom mellett. (Fotó: Vidovics Ferenc) Kettős ünnepről beszélt Szirbik Imre polgármester a városháza dísztermében október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint a köztársaság kikiáltása évfordulóján. Az ünnepi megemlékezés zászlófelvonással kezdődött a Kossuth téren, majd koszorúzással folytatódott a református nagytemplom mellett elhelyezett kopjafánál. Azt követően a résztvevők átsétáltak a városházára, az ünnepi megemlékezés ott folytatódott. Beszédében a polgármester szólt arról, hogy nagyon sokan élnek még közöttünk, akik személyesen élték át a forradalmi napokat, hordozzák magukban annak egy-egy pillanatát, azt a szeletét, amelynek aktív közreműködői, vagy éppen szenvedői voltak. Bár nagyon sokban hasonlít 1848-49 sorsfordító napjaihoz, de mégis eltér. Annyi év távlatából 1848-49. már történelemmé vált. 1956 még személyes, még emberközpontú, még ott vannak a fájdalmak, melyeket ki-ki elszenvedett. - Akik átélték, még tudják, milyenek voltak a sorsfordító napok - folytatta a szónok. Milyen volt az, amikor egy pillanatra úgy lehetett érezni, a nemzet összefogott és eggyé vált valamiért a sokszínű magyarság. Ma már a történelem tankönyvekből tudjuk, de azok is tudták, akik átélték, hogy sokfelől, sok gondolattal, sok érzéssel és sok elvvel csatlakoztak a ifjúsághoz A polgármester kitért az azt követő napokra. "Amikor megindultak a tankok oda és vissza, amikor a börtönajtók kinyílása után nemcsak a státusz és politikai foglyok jöttek ki, és az utca mássá változott, a pestiek újra visszaköltöztek a pincébe és rettegték a fegyverek hangját, a vidéken élő ember szolidáris lett a fővárossal, és a padlássöprés után megmaradt élelmiszereit is összegyűjtötte, hogy az éhezők számára úttalan utakon az őrjáratokat kijátszva, eljuttassa az éhezőknek. A budapestiek pedig a kitett bőröndbe maradék forintjaikat is beletették, és onnan nem vette ki senki. Nem volt fosztogatás, rablás." - És aztán jött a megtorlás, a csend, a hó és a halál napjai, ahogy Arany János egy évszázaddal korábban fogalmazott 1849 leverése után, és a határokon át sokan elhagyták az országot. Ha úgy tetszik, a magyar exodus nagy hulláma indult el a világba. A szétszakított szerelmet, a távolra szakadt barátot, a családot, és ki tudja még mit hátrahagyva, elindultak a világba, az ismeretlenbe, egy új életet kezdeni. Úgy számoltak, hogy néhány hét, és visszatérnek. Volt, aki meg tudta tenni, volt, akinek nem sikerült, és volt, akinek sohasem lett visszaút. Márai Sándor Mennyből az angyal című költeményét Galkó Bence színművész mondta el. A polgármester - visszaemlékezve az ünnepi szavakra - azt mondta, a verset hallgatva Gujdár Sándor jutott az eszébe. Családjától néhány nappal ezelőtt egy domborművet kapott ajándékba. Annak az embernek a gyermekeitől, aki néhány hónapja költözött abba a mennyországba, melynek angyalát Márai 1956 novemberében a magyarokhoz küldte. A domborművön egy fiatal katona arca látható. Egy olyan katona néz vissza ránk, aki 1956-ban társaival együtt képes volt arra, hogy az indulatokat nagy bölcsen lefogja Szentesen, a barikád mindkét oldalán. "Nekik köszönhetjük minden október 23-án, hogy nem apáink, és nagyapáink sírjához kell zarándokolni az ünnepen, hanem követhetjük azt a bölcs példát, melynek a mondata bele van vésve a domborműbe: Békében, megértéssel türelem legyen köztetek". Szirbik Imre a lelkiismeret ünnepéről szólva elmondta, fontos, hogy a múltunkat és történelmünket hogyan éljük meg. Úgy-e, hogy a mára és a jövőre nem tudunk választ adni, és ezért visszafordulunk a múltba, hogy abban keressünk valami magyarázatot, vagy úgy, hogy képesek vagyunk múltunkat is úgy értékelni, hogy láthassuk annak tanulságait. Láthassuk erényeit és jó oldalait, amelyet meg kell, hogy tartsunk, de képesek legyünk rá, hogy észrevegyük, hol tévedtek és hol tévedtünk. Hol tévesztettünk utat, úgy, hogy azon meglehet-e fordulni, lehet-e korrigálni, és ha igen, akkor képesek legyünk rá azért, hogy a mára, a jövőre tisztességes, emberhez méltó előremutató választ adjunk. - Úgy gondolom, hogy ezek a válaszok azok, amelyekkel egy ünnep méltóságát meg tudjuk adni - érvelt a szónok. Erre voltak bölcsek és választadók 1988/89 ma még forrongó politikusai. 1956-ban fegyverrel és vérrel próbáltak fordítani az ország sorsán. Mert akkor nem volt más út. 1988/89-ben volt másik út. És ebben benne van 1956 bölcsessége. Az a bölcsesség, amely már tudta, hisz megvolt a történelmi távlata, hogy 56-nak nem volt esélye. Abban a világpolitikai összefüggésben hiába mondták a rádiók, hogy ilyen-olyan csapatok állnak az ország határán és majd jönnek megsegíteni a magyarságot, ma már tudjuk, hogy a nagyhatalmak megegyezése ezt nem tette lehetővé. Hisz akkor a nagyhatalmak Szuezre figyeltek, a Parlament előtt tankból kiszálló kiskatona azt kérdezte a Duna láttán, hogy ez a Szuezi csatorna? - De 1988-89-ben eljött az idő. És tanultunk 1956-ból. Akkor képesek voltak a magyarok tárgyalóasztal mellé ülni, hosszú munkával, megalapozni a demokratikus Magyar Köztársaságot. Időnként könnyekkel, időnként konfliktusokkal, verítékkel. S talán lassabban, ahogy álmodtuk, de célhoz érünk. Itt nyúlik át 1956 ősze 1989 őszéhez, és itt ölelkezik október 23-a nemcsak a naptárban, hanem a gondolkodásban a múltunkban és a jövőnkön - zárta ünnepi beszédét Szirbik Imre. Azt követően a polgármester kitüntetéseket adott át. A város önkormányzatának képviselő-testülete "Szentes Város Díszpolgára" címet adományozta Gera József repülőtervező, fejlesztő mérnöknek, a NASA Űrkutatási Központ nyugalmazott munkatársának. "Szentes Városért Emlékérem" kitüntetésben részesült: Balogh Terézia tanárnő, a TIT helyi szervezetének titkára; Berkes János operaénekes, Mészáros Júlia nyugalmazott osztályvezető, pedagógus; Mészáros Zoltán a Hunor Coop Rt. elnökvezérigazgatója; Szatmári-Nagy Szilvia táncpedagógus, sportegyesületi elnök és az Új Hajtás 102 Közhasznú Egyesület. L. J.

<<< Vissza