Kétségeim vannak a napjainkban felkapott véleménnyel kapcsolatban, hogy szemlesütve és szégyenérzettel kell közlekedni a világban azoknak az embereknek, akik tavaly december-ben nemmel szavaztak a határon túli magyarok kettős állampolgárságára. Nem félrevezetett, hanem önálló mérlegelésű emberek voltak akik szavaztak, és ami a lényeg: nem a Trianon-trauma részleges enyhítését és valamiféle megoldását kifogásolták, hanem ennek átgondolatlan és elhamarkodott módját! Tudni illik etikátlan volt az a belpolitikai trükk, - bizonyos mozgalmaktól vezérelve - hogy a kínzó nemzeti sorskérdést sablonos pártszimpátia tárgyává tették és hazafiatlannak tüntettek fel minden ettől eltérő álláspontot. Érzelmi alapon ítélni és ítéltetni legalább olyan veszélyes, mint ismeretlen táj fölött vaksötétben ejtőernyővel kiugrani a repülőgépből. Senki nem tudja, hová érkezik... Viszont tavaly a szavazófülkékbe igyekvő "belhoni magyarok" többsége nem lelketlenségből, hanem tárgyilagos racionalitásból feltett magának néhány nem könnyű kérdést. Például: mennyire fogadják beleegyezően a kettős állampolgárságot azokban a környező országokban, ahol magyar kisebbségek élnek? Az Európai Unióhoz csak államok, vagy etnikumok is csatlakozhatnak? Mivel az állampolgársággal gazdasági, szociális, kulturális jogok is járnak - munkavállalás, orvosi ellátás, letelepedés, iskolai oktatás, stb. - ehhez van e most a jelen időszakban elegendő ereje és fejlettsége az anyaországnak? Nálunk a határon belül nincsenek olyan néprétegek, amelyeket hasonló szegénység kerülget, mint egyes "határon túli" magyar csoportokat? A Szlovákiában, Ausztriában és Szlovéniában lévő magyar kisebbség, miért nem iparkodik annyira, hogy megszerezze a kettős állampolgárságot? A határon túli egyes magyar vezetők bizonyos problémákban, miért nem fordulnak akkora eréllyel a saját kormányukhoz, mint ahogyan esetenként az anyaország kormányával teszik? Tehát tavaly decemberben egy rosszul feltett kérdésről kellett szavazni a "belhoni magyaroknak" és ezt szélesebb látókörrel tették, mint akik erre felszólították őket. Erről a körülményről, mintha kevesebb információjuk lenne a határon túli magyaroknak. Egyébként őket nem tagadta meg senki és változatlan az anyaország támogatása, együttérzése és szolidaritása! Többek között az adófizetők pénzéből folyamatosan segíti a magyar állam a határon túli kulturális intézményeket. A legutóbbi árvíz alkalmával pedig önzetlen segélyszállítmányok, valamint technikai eszközök indultak útnak az anyaországból Szerbiába és Romániába. Eleven az összefogás szelleme és végső soron ez generálja a még jobb magyar-magyar megértést. Szabó Róbert

<<< Vissza