Mikor e sorokat papírra vetem, még nem tudom, miként fogja a magyar nép megtisztelni az aradi tizenhármak emlékét. Lesznek-e jelei annak, hogy maradt még bennünk valami csekély képesség arra, hogy áldó imádság mellett mondjuk ki szent nevét azoknak, akik életükkel fizettek azért, hogy hinni mertek oly eszmékben, melyek nélkül az emberi élet nem éri meg, hogy leéljük. No, a Petôfi-adóból megtudtam, hogy október 6-án, csütörtökön elmarad a szokásos "kabarécsütörtök" és lesz belôle "kabarészerda". Ez is valami! Persze, a semminél alig több. De igazában nem is valamiféle látványos és megható rendezvényektôl várok én valami értékelhetô önmegbecsülést, hanem azért imádkozom, hogy a magyar pedagógusok képesek legyenek úgy hitet tenni diákjaik elôtt a "vértanúságig eljutó helytállásról", hogy a mai gyerekek is el tudjanak rajta csodálkozni. Ha nem is oly igazi csodálkozással, mint ahogy az a mi korunkban még nem volt ritkaság. Közeledik ugyanis az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója. És vizsgázni fog népünk újra abból a hazafiságból, melyrôl azt mondja a zsoltár: "Boldog a nép, mely tud ünnepelni!" Azok a generációk, melyek csak szüleik és nevelôik tanúságtételébôl fognak valamit megtudni '56 történelmi eseményeirôl, el fogják-e hinni Márai Sándornak, hogy annak az évnek a karácsonyfáján a "magyar nép tette" volt a legszebb dísz? Fognak-e valamit érzékelni abból, hogy ötven évvel ezelôtt a magyarok voltak a történelem mártírjai, akik leckét adtak a világnak abból "ilyen nagy dolog a szabadság!" Vagy az ötven év alatti magyarok egy gonosz elfelejtés és elfelejttetés áldozatai lesznek? Olyan magyarok, akik számára ez a szó "vértanúság" avagy "mártírium" nem is fog jelenteni semmit? Ha ez a rettenet bekövetkezne, akkor alig akadna magyar, akinek érdemes volna megtekinteni Munkácsy Mihály "Krisztus Pilátus elôtt" című hatalmas festményét. A szeme ugyan látna valamit, de füle képtelen volna Jézus arcáról lehallani a minden idôk minden mártíriumának definícióját: "Én arra születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról." Drága szülôk és nagyszülôk! Kedves magyar nevelôk! Csak nem akarjátok, hogy az utánunk következô magyarok egész bölcsessége abból álljon, hogy Pilátussal kérdezik: "Mi az igazság?" Miféle magyar jövô lenne az, ha tízmillió magyar csak azt tudná megmondani, hogy kit és mit miért gyűlöl és kíván a pokolba, de arról sejtelme sem lenne, hogy miért érdemes - ha kell - meg is halni? De jó lenne, ha október 7-én, az emlékünnep után, lennének néhányan, akik elmondhatnák."Igaz, csak néhány pillanatra, de a tizenhármak felébredtek bennem, s csak ennyit mondtak: érted is...!" Nehogy, amit mostanság írnak rólunk a világ hírmondói, "sírfelirat legyen!" (Márai Sándor) Vági László

<<< Vissza