<<< Vissza

Maradnak a jól bevált programok
95 százalékos kihasználtság a Terney kollégiumban

2005. szeptember 2.

 
Augusztus 19-én, a városházán fogadással egybekötött ünnepségen vette át megbízólevelét Nyári Józsefné a Terney Béla Középiskolai Kollégium igazgatói feladatainak ellátására. Ennek kapcsán beszélgettem vele.

- A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végeztem pedagógia-népművelés szakon, majd a Pécsi Tudományegyetemen elvégeztem a művelődésszervező szakot. Pedagógiai pályámat a mezőgazdasági szakközépiskolában kezdtem, a Kiss Bálint utcai kollégiumi részben, ahol csak lányok laktak. A kollégium megszűnése után kerültem a Terney Béla Középiskolai Kollégiumba mint nevelőtanár és könyvtáros, később pedig igazgatóhelyettes lettem. Ez év július másodikától vagyok kinevezett igazgató, előtte néhány hónapig megbízott igazgató voltam.

- Tervez változtatásokat a kollégium életében?

- Nem szeretném a régi hagyományokat megváltoztatni, mert a kollégium évek óta jó programokkal működik. Vannak nagyobb rendezvényeink: az elsősök gólyatábora, amit minden tanév elején megszervezünk, ezt követi ősszel a Terney Hét, majd májusban a Mozdulj! sportnap, ami egy nagyszabású sportrendezvény. A sportnapot mindig testvérkollégiumainkkal együtt szervezzük meg, több sportágban. Testvérkollégiumaink az ország különböző részein vannak (Eger, Tata), kulturális és sportrendezvényeiken mi is részt veszünk. A tantestületnek így van lehetősége tapasztalatcserékre.

- Hány tagú a tantestület?

- A tantestület az igazgatóval és az igazgatóhelyettessel együtt 11 tagú, gyakorlatilag 9 fő foglalkozik nagyobb óraszámban a gyerekekkel: 5 nevelőtanárnő és 4 férfi nevelőtanár. A kollégium 304 férőhelyes. Most 289 főről indulunk, 165 lány és 124 fiú jelentkezett. Ehhez kisebb átalakítást kellett a kollégium szerkezetében megvalósítani, így mindenkinek van helye. A mostani 95 százalékos kihasználtság jónak mondható. Valójában 31-én dől el, hogy ebből a létszámból hányan fognak beköltözni. Nekünk a kollégiumi igényeket kell figyelembe vennünk.

- Hogyan telnek a délutánok a kollégiumban?

- A kollégiumban éjjel-nappal van ügyelet. Vannak olyan tanulóink, akik délután járnak iskolába, nekik délelőtt kell biztosítanunk a szilenciumot, de a létszám háromnegyed része délelőtt van iskolában és délután tanul. Amikor visszajönnek az iskolából, elmennek ebédelni. 4 óráig van szabadidejük, akkor kezdődik a kötelező tanulási idő. Ez háromnegyed 7-ig tart, félórás szünettel. Utána elmennek vacsorázni, majd nyári időszámítás szerint 9 óráig, télen pedig fél 9-ig van szabadidejük. A tizedikesnél idősebb diákjainknak lehetőségük van kimenő hosszabbítást kérni, ez plusz egy óra.

Szeretném kiemelni délutáni sportszakköreinket. Tornatermünk sajnos nincs, viszont van két konditermünk, egy a fiú és egy a lány szinten, és van egy kosárlabdapályánk, ami nem használható egy ideig, mert a kosárlabda palánkok életveszélyessé váltak. Ezeket el kell vinni, hogy mikor lesznek újak, azt nem tudom megmondani. Ettől függetlenül van lehetőségünk sportolni, és ezért köszönetet szeretnék mondani a Klauzál Gábor Általános Iskolának és a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskolának, ugyanis ők biztosítják diákjainknak délután és az esti órákban a sportolási lehetőséget. Van fiú és lány focicsapatunk, kosárlabdacsapatunk és lány kézilabdacsapatunk. Az esti órákban a tantestület által kialakított program szerinti csoportfoglalkozásokat tartunk. Nagy hangsúlyt fektetünk az egyéni foglalkozásra, ami szükséges is és igénylik is.

Majzik Andrea


<<< Vissza