Muflonok télen Szamosközi Antal nevét sokan ismerhetik Szentesen. Az egykori kereskedő mára országos - sőt országon túli - hírnévre tett szert tehetségének köszönhetően. - Sokan ismernek a városban, és tudják mivel foglalkozom, de azt hiszem, valóban igaz az a mondás, hogy az ember a saját hazájában nem lehet próféta. Persze nem panaszkodom! Az első önálló kiállításom a városban volt, és több mint 150-en voltak rá kíváncsiak. Ez egy kezdő festő számára hatalmas dolgot jelent. - Mindössze pár éve fest aktívan, előtte kereskedelemmel foglalkozott. Mennyit változott az élete azóta? - Szinte gyökeresen. Az időm nagy részét a műtermemben töltöm és festek, vázlatot készítek, vagy a vadászatokon, sétákon készült fényképeket nézegetem, amelyekből mindig új ötleteket meríthetek. Mostmár úgymond főállású festő lettem. Büszke vagyok erre. Régebben kaptam olyan véleményeket, hogy Szentesről úgysem tudok majd kitörni, vagy, hogy itt minden második ember fest. De azt hiszem, már nagyon sokat elértem. Ez pedig annak köszönhető, hogy teljes szívvel és teljes erőbedobással dolgozom. Mert igen, ez is egy munka. Másrészt pedig a családomnak. Ők nagyon sokat segítettek és segítenek ma is. Igaz sokszor egész nap alig látnak, de az estét biztosan együtt töltjük. Nem múlhat el nap egy közös séta nélkül a városban. És a lányaim sokszor elkísérnek, ha fotózni megyek. Ilyenkor elindulunk és kimegyünk a pusztába. Nagyon szeretem a naplementéket, a vihar előtti tájat. Feleségem, Tünde vezet minden adminisztrációt, és felügyeli a honlapokat, ahol fent vannak a képeim. Legújabban pedig gobelineket készít a képeimről. Ez különlegességnek számít, mert élő festő képeiről még nem készítettek ilyet. - Ön természetfestőnek vallja magát, portrékat nem is készít? - Portréfestéssel eddig még nem igazán próbálkoztam, a természetet sokkal közelebb érzem magamhoz. Bár én nem vadászom, a vadász barátaimmal, ha csak tehetem kijárok vadászni. Az én kezemben ilyenkor fényképezőgép van és ezzel figyelek. Úgy érzem, csak akkor tudom visszaadni egy-egy ilyen esemény hangulatát, ha én is átélem. Olyan fényképről, amit csak a kezembe adnak sokkal nehezebb jó festményt készíteni. Nagyon szeretem az állatokat, az erdőt, a havas tájat. Sokszor órákig is képes vagyok elnézegetni egy őzet vagy egy szarvast. Gyönyörű állatok. - Több díjat is a magáénak tudhat már, és számos kiállítás van a háta mögött. Mire készül most? - Szerencsésnek mondhatom magam, mert kétszer is elnyertem az Országos Halászati, Vadászati és Természetvédelmi Kiállítás Nimród által felajánlott díjat, mely a fődíj volt. Az Országos Vadászfestészeti Pályázaton a kedvencem, az Apport című festményem különdíjas lett. Több, mint 30 közös és tíz önálló kiállításom volt már, és most készülök a szentesire, november 12-én nyílik a városi könyvtárban. A Galéria kávéházban egyébként állandóan látható néhány képem. A hazai kiállítások mindig sokat jelentenek nekem. A város és a megye sőt a levéltár is támogatja a munkámat, ennek is nagyon örülök. Hiszen támogatás nélkül ma már sajnos nehéz boldogulni. Még egy festőnek is. - Ön rövid idő alatt lett kedvelt a műkedvelők körében, és kapkodnak a képei után. Nem sajnálja őket? - Vannak kedvenc képeim, melyektől nehezen válok meg, vagy pedig egyeltalán nem. Tavaly 65 képet készítettem, és ebből 52-t eladtam. Több képem van már külföldön, Németországban, Horvátországban sőt, Hollandiában is. Büszke vagyok arra, hogy már legalább tíz gyűjtőm van itthon is. Szeretném ha egyre többen megismernék a képeimet és vele a nevem is, így én is öregbíthetném a város hírnevét. K. A.

<<< Vissza