Még itt vagyok. De már félig itthon is. Egyszerűen azért, mert tegnap este, azaz július 21. estéjén a Német Szövetségi Köztársaság elnöke bejelentette, hogy szeptember 18-án választások lesznek. Az egyik ma reggeli lap óriási betűkkel, szinte dicsekedve jelenti be: "Wir dürfen wählen." Választhatunk! S, nem is sokára. Csak 68 napnak kell elmúlnia, s jöhet a nagy népi döntés: az istenadta nép eldöntheti, hogy a jelenlegi válságból kik vezessék ki az országot? Örülnek az idő rövidségének, mert ösztönösen nagyon félnek a hosszú választási kampány következményeitől. Erről így ír a speyeri püspökség folyóirata, a "Der Pilger" (A zarándok): "A hatalomért való harc olyan vad hevülettel tört ki, hogy már az ország politikai kultúrájára hozhat hatalmas károkat. Ha a mérséklet nem tér vissza, akkor olyan iszapbirkózás kezdődik, amelyet igazában senki sem akar átélni." Tehát van öröm, jobban mondva fellélegzés: "hamar túlesünk rajta, mielőtt nagy baj érne bennünket!" Most ez itt a hangulat, s bevallom, egy kicsit irigylem is őket ezért. Mert az jut az eszembe, hogy otthon a hatalomra törők iszapbirkózástól nem félnek a polgárok, mert megszokták. Volt rá 15 esztendő, lehetett hozzáidomulni. A médium pedig mindent megtesz, hogy a lakosság bele ne fáradjon a mesterségesen szított ellenségeskedésekbe. Aztán azért is irigylem az ittenieket, mert itt meg nem történhet, hogy a hitlerizmus lelke feltámad. Itt az ún. jobboldal tán még jobban fél tőle, mint a bal. Itt a harcos pártemberek ajkán, de még a szívében sem hangozhat el olyan "bölcsesség", hogy hatalomnak az a dolga, hogy legyen, hogy lehessen élni vele. Ettől a filozófiától itt végig fut a hideg az emberek hátán, mert az jut eszükbe, hogy volt egy Hitlerük, aki szintén ilyen rögeszme mentén taszította szégyenbe és gyalázta ezt a nagy kultúrnemzetet. Ez nem azt jelenti, hogy itt kicsi a tétje a választások kimenetelének. De ahol az emberek emlékezete jobban működik, mint a feledékenysége, ott olyan nagy bajtól nem kell senkinek tartania, hogy "nem lesz Németország, ha a másik fél kerekedik felül." (V.ö. Márai S.) Nem először, de talán utoljára töltöttem itt két-három nyári hetet. Figyeltem is az itteni élet mozgásait. Arra megállapításra jutottam, hogy ez a nép nem hiába került ki saját bűneinek poklából. Tisztába került önmagával, s tudja, mitől kell félnie. Ettől a tisztábban látástól nagyobb e nép, mint mi vagyunk, magyarok, akik mintha eltökéltük volna, hogy "minket ne tanítson a történelem! Mi úgy vagyunk jók magunknak, ahogy vagyunk." Most jut eszembe, hogy a Bűnbánó Mária Magdolnának van az ünnepe. Lélekben ott állok két Magdolna sírjánál. Az egyik sír apai nagymamáé, a másik ifjúkori diákszerelmemé. Kedvem volna nyíltan kérni imáikat hazámért. De csak titokban teszem meg. Meg aztán egy öreg pap hite ne legyen egészen gyermeteg. Nem erre van szüksége a mai világnak. Igaz, arra sem, hogy túl okos legyen! Vági László

<<< Vissza