<<< Vissza |
A Szent Jupát kerekesei is útra kelnek |
2005. július 29. |
![]() Amikor tavaly a Szent Jupát Egyesület kerékpárosai athéni útjukról visszaérkeztek Szentesre, arról beszéltünk, lesz folytatás. Megszokták már, hogy, amikor egy-egy nagyobb útról viszszatérnek, utána pihennek egy keveset, majd kezdődik a következő felkészülés. Az újabb kerékpártúra útvonala a Duna-völgy, Németország és Ausztria. Athénban öten voltak, de heten csinálták végig a felkészülést. Akkor velük kerekezett még Pap Dániel és Olasz Balázs is, de a szülők kérésére, arra hivatkozva, hogy még fiatalok, nem mentek el Valkai Zsoltékkal. Az egyesület elnökétől tudjuk, most ott vannak a keretben, sőt oszlopos tagjai a csapatnak. Hozzájuk csatlakozott néhány utánpótláskorú fiú, akik föl tudtak készülni az útra. Július 30-án, szombaton heten vágnak neki a 2 ezer 359 kilométeres kerékpártúrának. Az útvonalterv ősszel készült el, minek alapján szűk ezer kilométert mennek majd a Duna-völgyben, végig kiépített kerékpárúton, utána a Bajor Alpok, majd Ausztria következik. Jó néhány nevezetesség megtekintését iktatták be maguknak, köztük lesz Európa legnagyobb vízesése, át szeretnének menni Németország legöregebb kőhídján, megtekintik a volt koncentrációstáborokat, Dachaut és Mauthausent, a kőkori leletet, a Willwndorfi Vénuszt, továbbá a világ legnagyobb orgonáját egy székesegyházban. Útjuk során 2005 kilométer fölé szeretnének fölmenni, Ausztriában lesz a túra legmagasabb pontja. A túravezető elmondta, hogy nem versenyre mennek, de 100 kilométer fölött terveznek kerekezni naponta. Pontosabban: a napi átlag 102,57 kilométer. A 23 napra tervezett út során szeretnének látni is valamit, így több helyen megállnak. Szállásuk sátorban lesz, mint mindig. Idén fejlesztettek is, egy nagyobb napelemet szereztek be, hogy el tudják látni árammal a fotómasinát és a telefonokat. Új főzőket is vásároltak, de mint mondja, "szinte mindent megesznek". Csak remélik, hogy jó idő lesz rájuk. Valkai Zsolt mosolyogva meséli, hogy idén egyszer már szerencsésnek tudhatják magukat, a kéthetes tiszai vízitúrán az a két hét volt igazán jónak mondható. Sem előtte, sem utána nem volt részük megfelelő időjárásban. Azért tolták el augusztusra a mostani túrát is, mivel a július hónap a legcsapadékosabb időszak Ausztriában. Ezt szeretnék elkerülni. Mint megtudtuk, a csapat naponta jelentkezik a Szentesi Mozaik internetes újságban, ott részletesen beszámolnak az útról. Addig is, ahogyan mondják: szabadság, kerékpárkormány a kézbe! (lovas) |
![]() |