Magyar parasztballada címen jelent meg Őze Sándorné és fia, dr. Őze Sándor (képün- kön) egyetemi docens könyve. A mű a dél-alföldi parasztság ellenállásának történetét meséli el az 1948-1972-es évek idejéből, alcíme: Fehérgárda a Dél-Alföldön. Július 14-én a városi könyvtárban mutatták be a könyvet a szerzők. - Édesanyám egyszer rokonlátogatóba utazott Fábiánsebestyénről Hódmezővásár-helyre Orosházán keresztül - kezdte a történetet Őzéné. A vonaton találkozott egy aszszonnyal, akivel beszédbe elegyedett. Elmondta, hogy volt egy 24 éves fia, aki pilótának tanult, és akit 1951. március 30-án felakasztottak a Csillag börtönben. Ő öt percet kapott arra, hogy elbúcsúzzon tőle. Amikor anyám elmesélte nekünk a történetet, nagyon megrendültünk és később is gyakran emlegettük. 1961-ben a férjemmel együtt Székkutasra helyeztek bennünket tanítani. Kijártunk a gyerekekkel gyümölcsöt szedni a Gregus-kertbe. A gyerekek gyakran felszaladtak a Pósahalomra, ennek tövében volt egy tanya. Az ottani munkások elmesélték, hogy ott élt az a bizonyos Kovács István, akit felakasztottak, mert a fehérgárdisták élére állt. A fehérgárda mozgalmat Blahó János gyümölcskereskedő indította el Orosházáról. Amikor megvonták a gyümölcskereskedési engedélyét, akkor kezdett el szervezkedni. Céljuk az volt, hogy a kulákokat megvédjék a zaklatásoktól. Bújtatták azokat a kulákokat, akiket beszolgáltatási vétség miatt elítéltek, és búvóhelyet kerestek azoknak, akik nem vonultak be. Az volt a tervük, hogy megakadályozzák a termelőszövetkezetek termelését. Beépítették az embereiket a postához, a vasúthoz, a katonasághoz, a rendőrséghez, az ÁVH-hoz, még a Csillag börtönben is voltak fehérgárdisták. Kovács Istvánnal úgy ismerkedett meg Blahó, hogy még gyümölcskereskedő korában hozzájuk hordta a cefrét, náluk főzette a pálinkát. Együtt kezdtek szervezkedni. Az ÁVH-nak hamar feltűnt a fehérgárda, mert a parasztemberek nem tudtak titkot tartani, és nyíltan beszéltek róla. Egy volt csendőrt, Király Mihályt beszerveztek ügynöknek, ő rendszeresen jelentett. Szeptemberben minden vezetőt elfogtak. Kegyetlen kínzásoknak vetették alá őket, és két halálos ítélet született: Blahó Jánost és Kovács Istvánt kivégezték. 1952-ben újraszervezték a fehérgárdát. Négyautónyi ávóst rendeltek ki Szegedről, hogy kivadásszák a szintén szervezkedő Szántó Lajost a menedékhelyéről. Őt 1955-ben huszonkét társával együtt elítélték. Vácra került, életfogytiglant kapott. 1956-ban azonban kitörtek a rabok, Szántó Lajos hazajött. 1957-ben kezdték összeszedni a fehérgárdistákat, akik nem töltötték le az idejüket. Ekkor Amerikába menekült. Őzéné huszonnyolc beszélgetést írt le a könyvben azokkal, akik átélték a történteket, gyerekeikkel, feleségeikkel, rokonaikkal, szomszédokkal. Dr. Őze Sándor kutatási engedélyt kapott a Történeti Levéltárba, így ő dokumentumokkal hitelesítette mindazt, amit az interjúalanyok elmondtak. Az ÁVH nyomozati anyagát és a peranyagot használta fel. Az Állambiztonsági Levéltár ma is folyamatosan kapja a titkosszolgálatoktól az írásos dokumentumokat. A Dél-Alföldön kívül Zala megyében és a Nyírségben is volt fehérgárda, de térségünk kiemelt szerepet játszott, mert a jugoszláv határral szomszédos és itt az ÁVH-s századoknak a feltöltöttsége maximális volt. Szentesen is működött nyomozati osztály. Legjelentősebb a tanyák lakosságának mozgalma volt, mert mindenki a földjét próbálta védeni, ezért fogtak fegyvert. Az ÁVH beépült emberei azonban pillanatok alatt felgöngyölítették a szervezkedést. A másik szervezkedési hullám a Nagy Imre kormányhoz köthető. Nagy Imre felszámolta az integráló táborokat és megpróbálta átszervezni az ÁVH-t, de nem sikerült. Ekkor volt a következő nagy letartóztatási hullám. Az első letartóztatás idején hatvankét embert vittek el, majd háromszázra nőtt a lista. Őze Sándor Székkutason nőtt fel, de elmondása szerint semmit nem hallott a fehérgárdáról. Nem volt tilos beszélni róla, de a félelem miatt nagy volt a csend. M. A.

<<< Vissza