|
Ruzsik Katalin (Fotó: Vidovics Ferenc)
Mai és egykori drámai tagozatos diákok foglalták el a színpadot a nyári
színházi esték sorozatban. A polgármesteri hivatal udvarán már tavaly
is rendeztek hasonló drámais estet, melyen a Horváth Mihály Gimnázium
színészi vagy előadói pályára készülő növendékei mellett egy volt diák
is fellépett. Ezúttal többen jöttek a régi diákok, köztük már befutott
színészek, hogy a felolvasóesten részt vegyenek.
Már a csak a sötétedésre vártak a lelátót megtöltő nézők. Aki ekkor érkezett,
ismert arcokra lehetett figyelmes a helyszínen, de nem csak a sikeres
színészeket láthatta régi tanáraikkal kedélyesen beszélgetni - miközben
akár maga is szót válthatott velük - hanem a helyi publikum által egyre
inkább megismert és megkedvelt diákokat is. A nagy múltú irodalmi-drámai
tagozat folyamatosan kínál tehetségeket, a mustragálák és egyéb nyilvános
fellépések sorát gyarapítja a nyári színház is.
A diákok egyéni produkciókkal léptek a közönség elé, a műfajok változatosságát
kínálva. Simon Boglárka népdallal nyitotta az estet, Berényi Judit Kányádi-szavalata
már megadta a vezérfonalat az irodalom felé, mely köré a program szerveződött.
Kovács Orsolya és Csapó Attila egy-egy dráma-monológgal érkezett, utánuk
Ruzsik Katalin énekelt. Az országos diákszínjátszó találkozó sikerdarabjával
zárult a diákok előadása, Börcsök Boglárka és osztálytársai, Szojka Ádám,
Szabó János és Kucsov Borisz táncolták, játszották, élték át a koreográfiát,
amit a diáklány színpadra álmodott. Produkciójuk mindig élmény, a nézőket
az sem zavarta, hogy közben megérkezett a szabadtéri előadások mumusa,
az eső. A színpadi sátor alá is csak azután húzódtak be néhányan, hogy
a szervező Szebeni Zoltán beinvitálta őket. Mindenesetre így még hangulatosabbá
vált a műsor, a színpad szélén, körben ülő nézők testközelből szemlélhették
a felolvasóest résztvevőit.
Az aznap délutáni próbával állt össze a program, vagyis Poszler György
találmánya, hogy az útról, az úton lévőkről az irodalomból keressen példákat.
A míves szövegrészleteket a gimnáziumi tanár mondatai kötötték össze,
az alapgondolat szerint itt, a városban gyakran érezzük úgy, hogy egy
helyben vagyunk. Az irodalmi hősök felolvasóművészek előadásában elevenedtek
meg, Poszler Györgyöt, mint bevallotta, büszkeséggel töltötte el, hogy
első szóra jöttek barátai és tanítványai. Az elvágyódásra Odüsszeuszt
hozták első példának, Homérosz hősének mindig utaznia kellett. Róla Holman
Endre olvasott, aki egyébként orvos. A középkori kóbor lovagok legklasszikusabb
példája Don Quijote, egy régi drámais diák, az azóta dramaturggá és szabadúszó
színésszé lett Rácz Attila hangja hozta őt közénk. A 18. század kalandorának,
Casanovának a nő jelentette az úti célt, alakját a Vidám Színpad tagja,
Kárász Zénó cigarettafüstbe burkolózva idézte meg. A magyar irodalomban
a lovagkor a 20. században Krúdyval ér véget, hallhattuk Poszlertől, Perjésné
Dózsa Erzsébet gimnáziumi tanárnőtől pedig a Szindbád-novellából egy idézetet.
Kosztolányi Esti Kornélja önmaga lelkében utazik, Feszbaum Béla, aki a
tavalyi esten is itt volt, a Vígszínházból utazott, hogy felolvasson róla.
Az irodalmi est Kerouac Úton-jának részletével ért véget, melyet Keserű
Imre nyújtott át a közönségnek.
D. J
|
