<<< Vissza

Üvegszálas kéménybélés

2005. július 22.

 
A városban tüzeléstechnikai vizsgálatok alá vették a lakások kéményeit. Az eredmény: a szakemberek feladatuk végzése közben sok elavult kéményt találtak.

- A termokonténeres technológiára épült gyűjtőkémények nem kimondottan gázfűtésre épültek - mondja Csernus László, a Csőszer-Komplett Kft. ügyvezetője. - A fűtés korszerűsödött, azóta gázfűtésre álltak át sok helyen, de akkor talán senki nem gondolt arra, hogy a kémények nem bírják majd a terhelést. Az idők során tönkrementek, életveszélyessé váltak. Igaz, Szentesen még eddig nagyobb probléma nem akadt ebből, de az országban már több helyen okoztak súlyos balesetet az elavult kémények.

Mi lehet a megoldás? A szakember mindenképpen a felújítást javasolja. Adott a pályázati lehetőség, kimondottan termoforkémények felújítására. Ez már más településeken folyamatban van. Bízunk benne, hogy ezek után a városban is elindul. Sokan még nem tudják, van ilyen lehetőség, az Apponyi téri H-épület lakói időben léptek. Miután javasolták a felújítást, második körben az önkormányzattal közösen sikerült a pályázatuk. A bekerülési összeg 30 százaléka az önerő a lakók részéről, másik 30 az önkormányzaté, a fennmaradó 40 százalékot az állam állja.

Az Apponyi téren július 9-én kezdtük el a munkát. Fel kellett fúrnunk a kéményeket, tisztítani kellett, majd megtörtént a Magyarországon jelenleg a legkorszerűbb technológiával történő bélelés, az üvegkábeles felfújható kéménybélés elhelyezése. Amit már bemutattunk a tavalyi Szentes Expón is. Több magánháznál készítettünk már ilyet. Aránylag kevés bontással jár, eddig két lépcsőházban dolgozunk, a lakók elégedettek. Szerencsére itt a tisztítóajtók a pincében vannak, a lakásokban így nem túl sokat kell bontanunk.

Mint megtudtuk, a technológia üvegszálakból készült. Magyarországon egyetlen gyártója van, egyben a feltalálója is, a kéménybélésre 25 év garanciát ad. Magát az anyagot több országba exportálják, Franciaországban vásárnagydíjat nyert.

- Mindenkinek javasolnám, társasházaknál különösen, hogy újítsák fel az elavult kéményüket. E hónap elejétől infrakamerás kéményvizsgálatokat, állapotfelmérést végzünk. Folyamatosan csináljuk, 16 kéményt újítunk föl, ha az időjárás engedi, vagy ha semmilyen technikai probléma nem adódik, a lakásokban a munkát hamarosan befejezzük. Utána csak a pincében és a tetőn marad munka, az már a lakókat nem zavarja.

A folytatás? Csernus László úgy tudja, hogy a Klauzál utcai tömb is akar pályázni. Hódmezővásárhelyen 70 kéményre készítettek költségvetést. A szakember bízik abban, hogy Szentesen is folytatódik majd a felújítás, a lakók saját érdekükben is hozzáfognak a munkához.

L. J.


<<< Vissza