|
Életutunkon betartottuk, megvalósítottuk-e? Bírája lehet a jelen és az
utókor embere. Az elmúlt év októberében a szentesi autóbusz-állomás 8-as
táblájánál 7 óra után idősek, fiatalok gyülekeztünk. A pécsi járat vezetője
előzékenyen, szorgalmasan dolgozott, társa a pogygyászokat helyezte a
csomagtérbe. Az ülőhelyek elfoglalása után a közlekedési vonalakon egymás
mellett szorosan álltak. Mellettem helyes leánykák. Az egyik fogta az
ülőhely támláját. Majd a jobb oldalon ülő lánynak szólt: "Légy szíves
húzd el az ablakot" Teljesítette részben, majd én tovább húztam.
A levegő áramlott befelé. A leány arca feltűnően sápadt, kérdeztem: "Rosszul
érzi magát?" Válaszolt: "Igen." Majd összegörnyedt a padozatra.
Kezét fogtam és mondtam, hogy üljön a "helyemre". Nem fogadta
el.
Vegye javaslatom nagyapai utasításnak, mivel az ő húsz évének az én korom
négyszerese. Azzal érvelt, hogy majd Vásárhelyen lesz helye leülni. Ekkor
még Barattyos táján voltunk. Innen Vásárhelyig a vázolt helyzetben utazott.
Barátnője próbált segíteni neki, de ő is állt. A lányoknak mondom: "idejutottunk?"
A fiatalok elnézték a leány gyötrelmét. Ülőhelyeiket senki nem adta át.
Vásárhelyen véletlenül lett a leánynak ülőhelye. Mivel a padsorok közét
a felszállók újra elfoglalták Szeged nagykörútig.
A levegő hiánya engem is megviselt. A leányok meglepődve hallgatták, hogy
a múlt század közepén hatósági előírás volt, hogy a munkásszállásokon
9 köbméter levegőt kellett biztosítani. Ez is kevés volt télen. Az autóbuszokon
is biztosítani kellene a levegőcserét. Újságírók a megmondhatói, hogy
az ülőhely átadási témában mennyi figyelmeztető cikk jelenik meg! Marad
minden a régiben.
Monológ: A múlt század negyedik-ötödik évtizedi tényekkel talán kihúzom
a gyufát. Az Alföldről marhavagonokban, padozaton utaztunk Budapestre
és a dunántúli építkezések színhelyeire. Vagyunk még néhányan... Deszkából
sámlit készítettem, hátunkat összevetve bóbiskoltuk át az éjszakákat.
Mindszenti hercegprímás csongrádi nagymiséje után idős lelkésszel ültünk
egymás mögött Budapestig. Majd fából koffereket készítettünk, a heti hideg
élelmet ezekbe raktuk, ülőhelynek is használtuk. Majd a vagonokba ácsolt
padokat raktak, itt is igyekeztünk egymásnak "helyet szorítani".
Becsültük, tiszteltük egymást.
Kátai Ferenc
|
