<<< Vissza |
Amitől megcsillan a kép |
2005. március 11. |
Ami
igazából lényeges egy kiállításon, az úgysem fejthető ki szóban. A gondolattal
Virág Tibor művésztanárt idéztük. A főtéri galériában elhangzottakat még
kiegészítette azzal, hogy nem szeretne abba a hibába sem esni, mint az a
XX. századi mester, aki a filozófusokkal kapcsolatban a következőképpen
fogalmazott: a filozófusok olyan vak emberek, akik egy sötét házban egy
feketemacskát keresnek, ami nincs is ott." Majd így folytatta: az újságírók
pedig olyanok, akik ezt meg is találják. Jelentem, rátaláltunk a szépre. Annyiból nem volt nehéz, nem kellett sötétben tapogatózni. A három alkotó, Horváth Sándor, Rickert Gyula és Szabó Mariann a főtéri galériába hozta el a csodát. Ha jól emlékszem, legutóbb a Péter-Pál pincében találkoztunk velük. A művekkel. Horváth Sándor vallja önmagáról: "Nem tanultam sem rajzolni, sem faragni. Nem másolok. Mindent, amit alkotok lelkemből és szellememből gyúrom az anyagba, a fantáziám segítségével." Tizennyolc éves kora óta vesz részt kiállításokon. Kezdetben sokáig csak grafitceruzával készült rajzokkal, majd színes rajzokkal, gipszből faragott maszkokkal és figurákkal. Fafaragással ötödik éve foglalkozik. Rickert Gyula idei kiállításának fő vonalát a kollázsok képezik, de munkái közt néhány grafikai lapot is felfedezhetünk. Képei témáiként szerepel az ember és környezete, az emberek közötti kapcsolatok tükröződése, a vizsgálódás, az elmélyülés, a kiút keresése. Szabó Mariann művei főként irodalmi illusztrációk és a hozzá érzelmileg kötődő jelenségek, tárgyak, emberek ábrázolása. A csőtoll, akvarell és színes ceruza mellett a vegyes technikát alkalmazza. Grafikáira jellemző az aprólékos kidolgozottság, könnyed áttekinthetőség és vonalvezetés. Tárlatán válogatások és az ünnepi évfordulóra József Attila verseihez készült illusztrációk láthatók. Virág Tibor (maga is a zene, a zeneművészet területén tevékenykedik)
egy doromb és egy Kozma László vers segítségével zárta mondandóját. Első
sorait idézzük: "Az alapot simára csiszoltad, aranyfestékkel gondosan
bevontad, mégsem ettől csillan meg a kép." Mitől csillan meg a kép?
Azt mondta: neki valahol mindig menedéket jelentettek a kiállítások. Egy
más világot, csendet. Olyan csendet, amely hívja az embert, hogy segítségével
elinduljon egy utazásra, amely sokféle felfedezéssel járhat. |