<<< Vissza

A birkózás olyan, mint a változó világ

2005. január 21.

 
Dr. Papp László szülőházánál, születésének 100. évfordulója alkalmából megtartott emléktábla avatáskor beszélgettem dr. Hegedűs Csabával, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével. Témánk a magyar birkózás helyzete.

- A korábbi évtizedekben voltak a birkózásban vidéki fellegvárak, ahol az ottani birkózók sokat tettek. Ma léteznek-e ilyenek?

- Igen. Zalaegerszeg, Szombathely, Székesfehérvár, Szeged, Kaposvár, Marcali, Eger, Kecskemét, sorolhatnám tovább. Száznegyvenkilenc szakosztályban megy a munka. Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy gyémántok születnek-e ezeken a helyeken azt gondolom igen. Hiszem azt, hogyha visszatekintek a 108 éves olimpiai mozgalomra, ott a birkózás minden számítás szerint harmadik. A magyar birkózósportnak igazi nagy tömegű bázisa nincs. A különböző korosztályos kadett, és junior világversenyeken 2004-ben a magyar birkózó csapat 4. lett. Ez bizonyítja azt, hogy jó irányban vagyunk, van utánpótlás. Dr. Papp László táblája előtt meghajolva, gondolatokat fogalmazva gyémánt van, de a briliáns hosszú-hosszú munka és csiszolás után születik.

- A birkózás is volt időnként hullámvölgyben, de úgy látszik ismét kezd kilábalni. Nagyon sok sportágban üzletté válik maga a sportág, ez a birkózásra mennyire igaz?


-Minden emberi tevékenységben vannak hullámok. Szeretnénk ha az élet tartaná azokat az emberi értékeket, amit mi még a tízparancsolatból, az erkölcsről, morálról alkotott gyermekkori képünk. Változó világban élünk, ahol tudomásul kell venni, hogy a villany, a takarítónő és minden más pénzbe kerül. Úgy gondolom, hogy a szakosztályi és szövetségi vezetőknek meg kell teremteniük, hogy a mai álmodó fiataloknak ugyanúgy meglegyen a lehetőségük.

- Több évtizedes birkózáshoz képest a mai mennyivel különb?

- Amennyire a világ, annyival másabb a birkózás. Én még megérem azt az időszakot, amikor a világversenyek tv-stúdiókban lesznek. Ebben a rohanó világban az emberek egyre kevésbé érnek rá a nagy távolságokat elérni. Egyre jobban a saját otthonába fog bemenni minden, a jövő birkózása is. Az athéni olimpián a kongresszusunk, a nemzetközi szövetség, melynek tagja vagyok, meghirdette a harmadik évezred új birkózását. Változtatjuk a szabályokat. Bár amikor világ és olimpiai bajnok voltam, vagy Eb-ket nyertem azt a szabályt tartottam a legtökéletesebbnek. Valahol belül azt szeretném ha az maradna, de tudomásul kell venni az élet kihívását, és ennek a hazai és a nemzetközi birkózásnak is meg kell felelni.

D. V. Z.


<<< Vissza