Rövid lesz az idei farsang. Az egyházi is, mert így írja elő a naptár. És a politikai is - sajnos! - mert így határoznak az egymásnak feszülő pártpolitikai, hatalmi érdekek. Így hát, ó magyar, mulasd ki magadat gyorsan, s próbálj egy kicsit önfeledten mosolyogni! Hátha sikerül! Ezt teszem én is. Annál is inkább, mert nekem jó okom van arra számítani, hogy az idén farsangolhat a hangulatom utoljára. No de van rá okom? Legalább is egy mini-okom? Hát ha megerőltetem magam egy kicsit, akkor van. Íme! Magam előtt látom, ahogy a magyar miniszterelnök a szegény, öreg pápa fölé hajol, s miközben ajándék-könyvet ad át neki, azonközben fülébe árulkodja, hogy a magyar katolikus főpapok és papok közül sokan a templomban is pártpolitizálnak. Mit lehet ezen nevetni? Hát nevetni ezen tényleg nem lehet. De azért mégis megmosolyogtat a szokatlan látvány, mert eszembe jut édesapám, aki mint tanyasi tanító legszigorúbban az árulkodást büntette. Mintha mondta volna: uradalmi cselédek gyereke csak akkor árulkodjon, ha előbb miniszterelnök lesz, s talál hozzá olyan pápát, aki árulkodását hajlandó végig is hallgatni. Hát ezt nem mondta. De ha mondta volna, most a prófétát is tisztelhetném benne halálának éppen 25. évfordulóján. Meg aztán azért is kedvem kerekedett mosolyogni, mert minden prófétai képességet nélkülözve is kétszer-kettőt négynek találtam, hogy ebből a magas szintű árulkodásból nagy botrány lesz kis hazánkban. Beindulnak a pártpolitikai fantáziák s kezdik az ördögöt a falra festeni, hadd ijedjen meg szegény Julcsa néni attól, hogy kezdődik egy új vallásháború. Persze a legtöbb Julcsa néni azt fogja mondani: ne tessenek engem félteni, az én kezemből Rákosi elvtárs sem tudta kicsavarni a szentolvasót. Pont most kezdjek el rémüldözni? Különben is hol van Róma Szarajevótól! Persze azért mosolyom mosoly is volt, meg nem is, mert aztán eszembe jutott a kérdés: vajon igazat árulkodott-e a miniszterelnök a Szentatya fülébe? Mert ha egyházi emberekről olyan közvélemény alakul ki akár helyeslőleg, akár elítélőleg, hogy bizony nyíltan vagy burkoltan pártoskodnak, akkor az már nem nevetség. Mert az tilos! Mert az félrevezető. Mert az egyfajta hitetlenségről árulkodik: de nagyon hangosan. Olyan hitetlenségről, mely azt mondja: igaz, hogy Krisztus az egyház fundamentuma, de azért nem árt neki, ha egy kis pártpolitikai abronccsal körülbarkácsoljuk. Mert azért a kétezer éves szikla mégis hátha már porladozni kezdett. S e gondolattól az én rövid farsangi mosolyom elszállt az arcomról. Mert nincs kedvem Krisztusról azt hinni, hogy pártpolitikusok segítségére szorul. Nem ilyen gyenge Jézus papja lettem 1942-ben. Vági László

<<< Vissza