<<< Vissza

Ötvenöt nap alatt harminc tréning

2005. január 21.

 
Ki tudja hányadik alkalommal szervezik át a labdarúgó bajnokságot. Az biztos NB II-es tagsághoz az első hat hely valamelyike szükséges. Ennek megfelelően kezdte meg január 10-én a felkészülést az NB II-es Szentesi TE csapata. A 2004-2005-ös bajnokság őszi idényének értékelése után a tavaszi folytatásig az együttesre váró feladatokról beszélgettem Török Lászlóval a Szentesi TE edzőjével.

- Hogyan értékeli az őszi idényt?


- Mindenképpen jónak, hiszen a gárda a negyedik helyről várja a március 5-i bőcsi rajtot. Lehetnénk jobb helyen is, volt két olyan meccsünk ami a kezünkben volt, de az utolsó percekben komoly kapus problémák miatt elbuktuk. Szűk volt a keretünk a végére. Az utolsó két fordulóban még tartalék sem ült a padon. A srácok teljesítményével elégedett vagyok. Bízom abban, hogy megfelelő erősítéssel és fiatalok beépítésével a tavasszal még jobb helyezést érünk el.

- Megtörtént az első lépés az erősítés területén. Vannak-e olyan játékosok, akikre nem tartanak igényt?


- Váradi Györgytől megváltunk, ő kapus volt. Somogyi Jánostól szintén, ő elköszönt, nem kívánt tovább itt játszani. Takács Gábor már a tizenegyedik forduló óta nem járt edzésre ellinkeskedte az őszi idényt. Az érkező oldalon tesztelünk játékosokat. Jön egy fiatal kapus, megnézzük, mit nyújt edzésen és mérkőzésen. Továbbá a Békéscsabából érkezik három szerb játékos. Mindhárom ballábas, egy csatár, egy baloldali középpályás, és egy baloldali védő. Velük úgy érzem erősödni fogunk. Továbbá szeretnénk még néhány fiatalt kipróbálni Nyíregyházából, a Vasasból, és a Honvédból. Ne feledkezzünk meg az ifiből felkerült Kovács Norbertról sem. Nálunk tréningezik a szintén fiatal gádorosi Tasi Róbert. Remélem, hogy ők is itt ragadnak.

- Az ön elképzelése mindig az volt, hogy posztokra igazoljanak. Most megvalósulnak ezek a tervek?

- Igen. Mindenféleképpen váltani fogunk, a 3-5-2-ből egy másik játékrendszerre. Ez nem jött be. Áttérünk a 4-4-2-re.

- A téli pihenő után milyen erőnlétben vannak a srácok? Hogyan látja egy héttel az alapozás kezdete után?

- Mindenki kihasználta szünetét. Mindenki minden héten kispályázott. A március 5-i rajtig ötvenöt nap van. Ezalatt az idő alatt harminc edzésen veszünk részt, tizenhat edzőmérkőzés lesz, s mindössze kilenc pihenő napot kap a csapat. Úgy érzem, hogy ilyen feszített munkával megfelelően fel tudunk készülni a tavaszi rajtra.

-Nagyon nagy most a játékosok edzéslátogatottsága. Gondolja ez végig kitart?

- Bízom benne, hogy igen. Remélem, hogy mindenki felméri az egész bajnokság súlyát, s mindenki úgy küzd majd, hogy megfeleljen a másodosztálynak.

Dunás-Varga Zoltán


<<< Vissza