<<< Vissza

Petárdaháború - Szentesen is

2005. január 14.

 
Elégtelenre vizsgázott ünneplésből városunk lakosságának egy része. Természetesen a nagy vihart kavart petárdázásról van szó, amely számos jó érzésű, valóban ünnepelni vágyó polgár szórakozását tette tönkre. Bebizonyosodott, hogy a magyar társadalom egy része nem elég érett a kulturált szórakozáshoz. Mert ép elméjű ember nem mulat jót azon, ha négy-öt éves gyerekeket, gyanútlan járókelőket dobál meg petárdával. Nem tartozik az ünneplés kategóriájába az sem, ha nyitott ablakon keresztül vadidegenek szobájába pirotechnikai eszközt dobunk be, majd természetesen villámgyorsan elszaladunk a helyszínről, hogy aztán az utcasarkon jót röhögjünk a házigazda bosszúságán. A rendőrség tájékoztatása szerint számtalan bejelentés érkezett a petárdázásokkal kapcsolatban az év utolsó napján, annyi, hogy egyszerűen képtelenek voltak minden helyszínre odaérni. A rendőrségi autók külön céltáblái voltak a petárdával dobálóknak, kész szerencse, hogy egyikben sem okoztak komolyabb kárt.

Egy lakás udvarára bedobott petárda a kukában landolt, majd a fellobbanó lángok az automata kapu nyitó automatikáját égették le, itt a kár kb. 80 ezer forint. A garázsajtók résein keresztül becsúsztatott petárdák, és az okozott tűz komolyabb károkat is okozhatott volna.

Sajnos volt olyan árusítóhely Szentesen, ahol a 14 éven aluliakat is kiszolgálták pirotechnikai eszközökkel, noha ezt a törvény kifejezetten tiltja. A rendőrség természetesen eljárást indít az üzlet tulajdonosa ellen.

Komoly veszélyben voltak azok is, akik vállalták, hogy részt vesznek az éjféli tűzijátékon. A petárdadobálás ekkor ért csúcspontjára, szinte másodpercenként robbant pirotechnikai eszköz valaki mellett. Volt olyan, aki megfogadta, soha többet nem néz újévköszöntő tűzijátékot Szentesen, biztonságosabb lesz otthon a lakásban.

A rendőrség munkatársainak meglátása az, hogy nemcsak a petárdák árusításának, hanem a felhasználás rendszerének is alapos korrigálására van szükség a törvényi előírásban. Sarkosabban fogalmazva: nem szomorkodnának, ha a jelenlegi törvény visszavonásra kerülne.

H. V.


<<< Vissza