<<< Vissza

A monitor is reng
Weblap a földrengésekről a Boros-iskolában

2005. január 14.

Képünkön: Szerdahelyi Dávid, Papp Róbert és Gál Tamás a tanárukkal, Tóth Lászlóval. (Fotó: Vidovics Ferenc)

Egy nemzetközi alapítvány hirdette meg és az Oktatási Minisztérium Sulinet programirodája koordinálta azt weblapkészítő versenyt, melyen a közelmúltban a Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola diákjai első helyezést értek el.

A feladat oktatási weblap elkészítése volt, melyet a későbbiekben hasznosítani tudnak az iskolák. A megadott témakörökből a Boros-szakközépiskola három csapata közül kettő is a természeti katasztrófákat szemelte ki, míg a harmadik a mitológiát választotta. Az a csapat, mely végül a legeredményesebbnek bizonyult a megmérettetésen, a katasztrófák körét leszűkítette a földrengésekre, s e témában készítette el a weblapot. A három fiú először is információgyűjtésbe kezdett, főként az internetről, de könyvekből is. Tették ezt mérések, megtörtént események szempontjából, és képeket is kerestek a földrengések pusztításairól, mesélte a Project Unkown elnevezésű csapat egyik tagja, Szerdahelyi Dávid. A feladat nem állította megoldhatatlan probléma elé a fiúkat, bár, mint azt Gál Tamás elmondta, korábban nem készítettek hasonlót, de azért értették, miről van itt szó. Miután elvégezték a formázást, Papp Róbert átültette angolra a weblapot. A csapat vezéregyénisége elmondta: az anyagot ezután webes felületen francia és olasz nyelven is megcsinálták. Ez előny volt, ugyanis nemzetközi lévén a verseny, minimum két nyelven, a sajáton kívül angolul vagy spanyolul volt ajánlott elkészíteni a weblapot. A megalkotása - vagyis maga a verseny - az iskolában folyt, ahol a diákok hetente összejöttek megbeszélni a munkafázisokat informatika tanárukkal. Köznyelven kellett megfogalmazni a tartalmat, hogy mindenki számára értékes információkat hordozzon, magyarázta a fiúk felkészítője, Tóth László, hozzátéve: a fordításoknál jöttek rá, milyen komoly szakmai szövegről van szó. A weblapon kalandozva az interaktív katalógus a földrengésekkel kapcsolatos földrajzi ismeretekbe enged bepillantást. Az Ott voltam! menüpontnál stílszerűen rengésbe kezd a kép a monitoron. Itt hírhedt katasztrófák túlélői vallanak a borzalmakról, mellettük képek beszélnek hatásosan. 1985-ben a rengés ereje Mexikóban vasúti pályát görbített meg, az a két földrengés pedig, mely 1906-ban San Francisco-ban pusztított, két perc alatt házak ezreit döntötte romba.

Tanulsággal szolgált a verseny, mert kiderült, mekkora a jelentősége annak, hogyan tudják a társaság tagjai összeegyeztetni a munkát és a problémákat megoldani. Ez a tanáruk szerint elősegíti a project alapú tanulási folyamatot, melyben a tanár a feladat meghatározása után csak tanácsadóként szerepel. A verseny egyébként még 2003 őszén indult, a tavaly februári leadási határidő után áprilisig a csapatok egymás munkáit is értékelték. Az eredményhirdetésre a nemzetközi és hazai szakértői elbírálást követően került sor. A kritériumoknak megfelelt kétszáz fölötti pályamunka közül a Project Unknown-csapatot a hazai versengésben a legjobbnak találták, nemzetközi színtéren a 37. helyen végeztek. Tárgyjutalomban részesültek, egy-egy pendrive-ot, azaz hordozható adattárolót kaptak teljesítményükért. A weblap - mely a www.boros.sulinet.hu címen, innovatív iskola hiperhivatkozással érhető el -a földrajz tantárgy oktatása mellett a nyelvi képzésben is hasznos lehet.

D. J.


<<< Vissza