Újra elérkezett az a hét, amikor világszerte a keresztény egyházak imádkoznak azért, hogy alapítójuk, Jézus Krisztus akarata szerint látható és hasznosítható egység jöjjön köztük létre a világért. 1968 óta ezek az ökomenikus imahetek megszakítás nélkül lebonyolódnak. Mindig más-más bibliai jelszó alapján. Kérjük az Istent, hogy segítsen; meg bíztatjuk egymást, hogy Isten segítségével jól tudjunk bánni. A kérdés minden évben egyre élesebben vetődik fel: mit értek imáink? Valóban elhisszük-e, hogy a megtapasztalható egység tényleg fő feladatunk. Kigyógyultunk-e végre abból a felekezetieskedésből, melyet a társadalom jobb szellemei már nagyon régen úgy ítélnek meg, mint az össztársadalmi érdek semmibevételét, sőt adott esetben elárulását? Sikerült-e az egység olyan fokára feljutnunk, hogy a pártpolitikai csatározásba belefáradó emberek végre észrevennék, hogy létezik egy pihentető összefogás, melynek még a látványa is megnyugtató? Tizenöt év alatt ki tudott-e alakulni rólunk egy olyan társadalmi tapasztalat, amely azt mondja: valóban a keresztény egyházak tekintéllyel bírnak; úgy tudnak politikai nyilatkozatot tenni, hogy az véletlenül sem pártpolitikai elhajlás; a szegények növekvő nyomora ellen valóban az egyházak lépnek-e fel a leghatározottabban; az egyházak minden magyar felé egyformán nyitottak? Valóban e kérdésre komoly és őszinte választ kell adnunk, mert esetünkben nagy igazsága van a mondásnak : "vox populi vox Dei", azaz a közvélemény szava Isten szava. Majd szerte a mi kis hazánkban is hangzanak el jól kimunkált elmélkedések arról, hogy "Krisztus az egyház egyetlen fundamentuma." (I. Kor.1-13) Vagyis: újra megmagyarázzuk egymásnak azt, amit tavaly is tudtunk, de jövőre sem fogjuk jobban tudni. Az más kérdés, hogy amit jól tudunk, azt hogy tudjuk az emberek tudomására hozni úgy, hogy elgondolkodjanak rajta. Az idő gyorsan halad. És történnek egyre-másra olyan események, amikor az emberek rádöbbennek, hogy valami új gondolatra van szükség, tiszta, szűz eszmékre, melyek kínálnak reményt arra, hogy van kiút abból a szakadékból, amely attól olyan mély, hogy az ember tudása csillagos ég, erkölcse pedig feneketlen pokol. Hogy erre a remény-nyújtásra képesek legyünk, nagyon konkrétan és egyértelműen együtt kell feltűnnünk a szegények oldalán. Különös tekintettel arra, amit Jézus állított az evangéliumról: " Az evangélium a szegényeknek hirdettetik". Vagyis az az ő tulajdonuk, mely nem arra való, hogy teológusok rágódjanak felette, avagy szép lelkek etessék vele egymást. Ha netán az következne, hogy a sok magyar szegény fedez fel minket, s lát minket fontosnak, az tényleg jó jel lenne. Azt jelenthetné, hogy egységben rátaláltunk a szegényekben lévő Fundamentumra. Vági László

<<< Vissza