Todd G. Williams: Ti! Magyarok, feketeszemmel, avagy százegynéhány bolondság és okosság a magyarokról és furcsa szokásaikról Kicsi a világ, Kaliforniából nézve is! Ott született az a fekete fiú, aki 1992-ben, egy önmaga számára is váratlan fordulattal Magyarországra települt. (Hát nem furcsa? Az "amerikai álom"-állam egyetemet végzett polgára épp nálunk érzi szabadnak magát!) Pár évvel később Todd G. Williams annak a Trottel zenekarnak a tagja lett, amelyet Szenteshez két szállal is kapcsol családi kötelék. (A basszusgitáros, Rupaszov Tamás most Todd könyvének a fordítója, és kiadója is.) Másfél évvel ezelőtt pedig, amikor a szerző huzamosabb ideig tartó indiai utazásra készült, alapos gyanúm szerint egy szegvári születésű lány térítette el ebbéli szándékától. Nos, kiderült nemrég, hogy ez a tényleg "messziről jött ember" ideérkezése óta majdhogynem tudományos alapossággal figyel bennünket, Kárpát-medencében élő bennszülötteket. Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy ferde szemmel tekint ránk, sőt. Inkább hízelgő, amit gondol rólunk! Így összegzi ugyanis a tapasztalatait: "Az emberek mindenhol emberek, de tény és való, hogy a magyar a leghatározottabb, legtalálékonyabb, a legbarátságosabb, legvendégszeretőbb, és az igen keményen dolgozó népek közül való. Kimutattátok mindezt a mindennapok során, boltokban, kocsmákban." Számtalan érdekes és mulatságos sztoriból, a hétköznapi életünkre szorítkozó, olykor számunkra is váratlan megjegyzésekből, és ha a helyzet úgy kívánja, a tapasztalat kultúrtörténeti adatokkal való ütköztetéséből áll össze ez a karcsú, de a maga nemében kifejezetten értékes kis könyv. (Nekem pl. Toddtól kellett megtudnom, hogy a sörrel való koccintás tilalma az aradi vértanúk halálától számított 150 évig tartott.) Hát igen. Ha erdélyi, magyarlakta faluba látogatsz, felkészülhetsz valami elképesztő mennyiségű pálinka kóstolására, és kezeld az ebből adódó helyzeteket - ha tudod! És ugye, a magyar nyelv legendás nehézsége. Hatékony eszköz diákokat órán lecsendesíteni a "kuss már!" kiáltással, ám ha a nyelvünk rejtelmeiben járatlan emberfia - társaságban - a barátnőjétől kér egy kis csendet ezekkel a szavakkal, bizony, megnézheti magát! És tényleg olyanok vagyunk, amilyennek Todd leírt bennünket. A postán úgy állunk sorba, hogy egymásba ér az auránk. Ha "muszáj helyzet" van, amit a német hatóság feladott, mi megoldjuk! Az újév első percében, a Himnusz hallgatása közben pedig elpityeredünk néhányan ahelyett, hogy ész nélkül fújnánk a papírtrombitát. És, ki gondolta volna, hogy a szimpla Glóbusz mustár klasszisokkal ízletesebb, mint a hagyományos amerikai? Hogy a mi mosógépeink praktikusabbak, mint az övéik? Hogy a mi rendőreink sokkal lojálisabbak az autóban söröző utassal szemben, mint az amerikai kollégáik? Hogy az amerikai diákot erkölcsileg elítélik, ha puskázni mer? És, hogy nálunk ingyenes a tömegközlekedés - ha nem kezelünk jegyet? Egyáltalán. Ki hitte volna, hogy ennyire egzotikus országban élünk? Olasz Sándor

<<< Vissza