Bózváry Antal 1728 körül született, a magyar és latin nyelven kívül közepesen ismerte a szlovák, alapjaiban a német nyelvet is. Bölcseleti tanulmányait Budán, a hittudományit Vácott és Nagyszombatban végezte el. 1752-ben szentelték pappá, majd rövid váci káplánság után jobbágyi, boldogi, lőrinci plébános volt. Innen került Zsámbokra, majd 1778 májusában Szentesre helyezték: új plébániáját május 18. és 20. között foglalta el. Sajnos Bózváry nem vezette a háztörténetet (Historia Domus), de az érkezése után egy hónappal, majd a távozását követően fél évvel tartott egyházlátogatás jegyzőkönyvei, és az anyakönyvek adatai alapján felvázolhatjuk lelkipásztori működését. Már készen örökölte elődjétől a Krisztus testéről nevezett testvérületet (confraternitas). Ezt még 1770-ben alapította a püspökség, melyben a tagok - a plébános felügyelete alatt - imakört alkottak, tehát meghatározott rendszerességgel összegyűltek közös Isten-dicséretre. Az ünnepnapok istentiszteleti rendje nem változott, a hónap első napjáról az első vasárnapra tették át a szentségimádási napot. A főbb ünnepeken továbbra is megtartották a körmeneteket a templom kerítésén belül. A plébános havonta misézett a néhai kegyúr lelki üdvéért, és megtartották az évfordulós gyászmiséket is (november 14.). A korábbi évtizedek gyakorlata szerint Bózváry is számíthatott a szegedi és a máriaradnai ferencesekre, akik közül öt év alatt mintegy húszan végeztek hosszabb-rövidebb ideig lelkipásztori kisegítést városunkban. Az egyházközség főbb tisztségviselői nem változtak: 1778-1784 között továbbra is Huszka Mihály volt a kántor, Szöllősi Tamás (János) a tanító, Zsigárcsik István a harangozó, és Aradi János a templomatya. A hívek aktivitását mutatja, hogy 1779-ben a nagyharangot Budán nagyobbra öntették, és fából megfaragtatták Szűz Mária szobrát a templom számára. Szintén a hívek adományából és Nagy Imre másodbíró jóvoltából 1781-ben haranggal és haranglábbal gazdagodott a katolikus temető. A szegények megsegítésére a templom bejáratánál volt egy persely, ennek tartalmát havonta szétosztották a rászorulók között. A templom állapota viszont - minthogy az uradalom elhanyagolta kegyúri kötelezettségeit - eközben folyamatosan romlott. A templomhoz hasonlóan alakult a plébániaház, a kántorház és az iskola sorsa is. Az uradalom nem erőltette, a protestáns többségű városi vezetőség pedig nem akarta elvégezni e munkákat, az egyházközségnek pedig nem volt rá pénze. 1784-ben így a kántorház telke kerítetlenül állt, a plébánia és gazdasági épületei pedig megviselt állapotban voltak. Az iskolaház négy helyisége közül az egyik kicsi, a másik romos, a harmadik túl sötét volt, a negyedikből pedig csak a padok hiányoztak... Bózváry plébánossága alatt jelentős változás volt a helybeli görögkeleti és lutheránus keresztények életében, hogy II. József türelmi rendeletének értelmében mindkét felekezet saját temetőt kapott. A kicsiny görögkeleti közösségnek viszont továbbra sem volt pópája, így keresztelések és temetések alkalmával, bár soha nem fizettek a plébánia fenntartására, a kért szertartások elvégzéséért a plébánoshoz fordultak. Nagyobb ünnepeikre, és az esküvőkre pópát hoztak, aki magánházban végezte el a szertartásokat. Az evangélikusok, miként korábban is, a reformátusok szertartásain vettek részt. A katolikusok számát Bózváry plébános 1600, míg a reformátusokat 14.000 főre becsülte az 1778-as egyházlátogatás idején. Bózváry Antal - elődeihez képest - sokat volt távol állomáshelyéről. Egy 1783-as bejegyzésből derül ki, hogy a plébános betegen keresztelt, így talán ezért távozott a szentesi plébániáról. Elutazásáról, további életútjáról semmit nem tudunk, de annyi biztos, hogy 1783 őszén utódja, Lázár János a plébániaépületet teljesen kipakolt állapotban találta. Nagy Géza Balázs Szentes belvárosa a kat. templommal (kereszt), a főtéri ref. templommal és a fontosabb épületekkel (téglalap), és egy szélmalommal (csillag). I. katonai felmérés, 1785. körül.

<<< Vissza