Ezzel az alcímmel nyílt meg 12-én, pénteken a Koszta József Múzeumban a "Szentes Underground", vagyis a város kilencvenes évek-béli ifjúsági szubkultúráját bemutató kiállítás. Az események sora itt nem ért véget, hiszen az említett rendezvény köré további, értékes programokat szervezett ugyanaz a csapat, amelyik akkoriban is ténykedett. Időrendi sorban valahogy így alakultak a történések. Kora délután, az egyik fő helyszínül szolgáló Galéria kávéházban a városunkhoz több (családi) szállal kötődő Trottel zenekar legutóbbi hegedűs-énekese, a Fókuszban előző este megismert Todd G. Williams könyvének bemutatására került sor. A több mint egy évtizede Budapesten élő, Kaliforniában született fekete bőrű fiú a zenész körökben nagy népszerűségnek örvend. Könyvet arról írt, hogyan lát bennünket, milyennek ismerte meg a magyar népet. A nyelvünket akcentussal, de majdnem tökéletesen beszéli. Hatalmas figura! Kedves csirkefogó, aki mulatságosan érdekes történeteivel, sajátos világlátásával a szentesi publikumot is levette a lábáról, miközben egy pillanatra sem szűnt meg mosolygós képet vágni. ("Ti! Magyarok, feketeszemmel" című műve ismertetésére a jövő hónapban kerítünk sort.) Ami pedig a kiállítást illeti: meglepett! Nem csak azért, mert olyan események plakátjait is viszontláttam, amelyekről megfeledkeztem. Inkább, mert különös érzés volt szakszerűen elrendezve, hiteles magyarázó szövegekkel ellátva szembesülni mindazon kulturális programok tárgyi emlékeivel, amely programokat annak idején ösztönösen hoztunk létre. A megnyitó különösen hangulatosra sikerült, köszönhetően a múzeum igazgatójának, továbbá Bocskay Istvánnak, aki a megnyitó beszédet tartotta, a Navrang együttes alkalomhoz illő, improvizatív muzsikájának, valamint a sötétedés beállta után a tűz zsonglőreinek. És hát, jó volt látni újra azokat, akikkel akkoriban a koncerteken, kiállításokon találkozhattam. Koncertnek persze, lennie kellett ezen az estén! A folyton kísérletező, számos zenei elemet ötvöző Trottel zenekarba (mintha csak a mi kedvünkért tették volna) visszatértek a kilencvenes években ott játszó tagok. Az első énekesnő, Ildi, egy régi dobos, Ákos, no és a Kaktusz-Rupaszov "örökös" páros alkotja most a csapatot. A muzsikájuk azonban korszerű, a színpadi munkájuk vérprofi. A csongrádi Csapadék hagyományos felállású "kortárs rockzenéje" pedig tökéletes időutazásnak bizonyult: vissza az előző évtizedbe! Szombaton, késő délután nyílt meg Szamosközi Antal természetfestő kiállítása a Galéria kávéházban. A rövid ünnepség után muzsikusok vették át a terepet. Előbb Szabó Sándor, a világjáró gitárművész játszott akusztikus gitárokon. Jazz-el kezdte a műsorát, azzal is fejezte be, ám közte a népzene és a kortárs zene területeit is érintette. Meghökkentő tempóváltásokkal dobott fel kvázi hagyományos blues- és country témákat. A csúcs azonban kétségkívül a Hendrix-egyveleg volt, 16 húros akusztikus gitáron előadva! A június 11-i számunkban bemutatott helyi Plasmapress zenéje idő közben feszesebbé, rockosabbá vált. Megszólalásuk továbbra is egyéni (ami remélhetőleg a jövőben is megmarad), ám érzékelhetően előbbre tartanak ma, mint fél évvel ezelőtt. A "standard" basszusgitárosukat egy kézműtét miatt most nélkülözni voltak kénytelenek, a legközelebbi fellépésükön azonban érzésem szerint még többet fognak kihozni magukból. Vasárnap délelőtt kicsit késve, tagjaiban hétvégi koncertek összes fáradtságával érkezett Lukács Laci, a Tankcsapda frontembere a megbeszélt közönségtalálkozóra. Mégis nyíltan, összeszedetten és türelmesen válaszolgatott a legkülönbözőbb kérdésekre. Nem a rock-sztár, hanem az ember ült le közénk! A múzeumi kiállítás egyébként január 31-ig tekinthető meg, hétfő kivételével, délutánonként. Olasz Sándor

<<< Vissza