<<< Vissza

Az emberek lelkéhez közelítve

2004. november 12.

 
Jószai Sándor Békéscsabán született, családja a negyvenes években - némi kerülővel - Szentesről költözött Hódmezővásárhelyre. A képzőművészettel '68 óta foglalkozó művészt az ikonok világa '81-ben ejtette rabul. Tagja a Hannoverben székelő Nemzetközi Ikonbarát Clubnak. Így vall önmagáról: "Képzőművésznek tartom magam, mert nem tisztelem a műfaji határokat."

A főtéri galériában nyílt kiállításon Almási István Hódmezővásárhely alpolgármestere szólt a művészről, munkáiról. Elmondta, a különböző szakmák gyakorlása számára csupán előjáték volt a képzőművészet tárgyiasult világában. Az anyag ismerete, tisztelete, a vele szemben érzett alázata, a sok tanulás segítette abban, hogy művészetében idáig eljuthatott. Alkotásaiban az élet keletkezését, és a múlt gondolatkörét boncolgatja.

Az ikonográfia, az ikonfestészet egy rendkívül szigorú, szabályozott művészet. Első megközelítésben két utat jelöl az alkotónak, hogy sajátos, egyéni szemléletét kifejthesse, kifejezhesse. Érdekes, ahogyan a különböző korokból felfedezett ikonok milyen sajátos stílusjegyeket hordoznak magukban. Kora bizánci, görög, orosz, szerb, bolgár, román vagy az éppen itt látható Jószai-ikonok a laikus nézők számára is elkülönülnek egymástól. Éppen a kifejezés művészi szabadsága miatt.

Az ikonfestészet a 19. század második felétől napjainkig az elismerés hiányával küszködött. Egy jó ideig lenézték a műfajt. Ez a hozzá nem értésből adódott. Az akkori kultúrpolitika szemellenzővel szűkítette le. Szerencsére ez a szemléletmód ma már a múlté. Napjainkban az ikonfestészet reneszánszát éli, bizonyítja megújulni tudó életrevalóságát. Az ortodox egyház saját szentjei sorába emelte első királyunkat. (Mádl Ferenc köztársasági elnök Szent István ikonképét kapta ajándékba.)

Az ikonfestészet közelebb hozta az evangéliumot a hétköznapi emberek lelkéhez. A képek túlnyomó részén a görögkeleti egyház jegyei lelhetők fel. A művész Szent Lukács néven ikonfestő iskolát vezet Szegeden és Vásárhelyen. Számos érdeklődőt vonz eme gyönyörű művészeti ágnak. Hagyományt teremtett e vidéken - jelentette ki az alpolgármester.

Jószai Sándor kiállítását november 27-ig, keddtől péntekig 10-13 és 15-18, szombaton 9-13 óráig tekinthetik meg az érdeklődők.

(lovas)


<<< Vissza