A Szabadidős Sportklub felhívására, október 1-jén közel ötvenfős társasággal gördült ki buszunk az ébredező városból. Úti célunk a királyok és királynék városán át hazánk legnyugatibb határvidékének, az Őrségnek megismerése volt. Valamennyien nagy várakozással keltünk útra, hiszen tudtuk: a "legek" földjére indulunk. Székesfehérváron helyi idegenvezető kalauzolt bennünket. Megtekintettük az egykori koronázóváros szép tereit, szobrait, impozáns középületeit. Láthattuk Szent István királyunk 11. században, római szarkofágból faragott kőkoporsóját is. Második megállónk Veszprém volt, ami mindenkit lenyűgözött szépségével. A Tűztoronyból nagyszerű kilátás nyílik a városra, melynek múltja és jelene szép harmóniában ötvöződik. Megnéztük a Püspöki palotát, a Gizella-kápolnát, a Szent Mihály székesegyházat, végül a híres-hírhedt viadukton át elhagytuk a várost. Útközben megemlékeztünk dr. Brusznyai Árpádról, az egykori szentesi gimnazistáról, akit 1956-os helytállása miatt Veszprém mártírjaként őriz a nemzeti emlékezet. Nyugodjék békében! Gyönyörű őszi napsütésben haladtunk az Őrség kapuja, - Körmend felé. Ha kitekintettünk az autóbusz ablakából, változatos, - völgyekkel és csörgő patakokkal szabdalt, erdőborította, szelíd dombvidék tárult szemünk elé. Az első éjszakát Körmenden töltöttük. A második nap az Őrség szívében találta a szentesieket. Ködös, harmatos reggelen jártuk körbe a Vadása-tavat, majd Velemér Árpád-korabeli templomának freskóin ámulhattunk. Még alacsonyan járt a Nap, amikor a pankaszi, zsindelyes harangláb "szoknyája" alatt hallgattuk idegenvezetőnk történeteit szűkebb pátriájáról. Az Őrséget a honfoglalástól kezdve kiváltságokat élvező határőrök lakták és vigyázták. Dombok tetején, erdei irtásokon hozták létre különös - csak erre a vidékre jellemző "szeres" - településeiket. Honfoglaló családok kései ivadékai, Siskák és Lacók, Korponaiak, még ma is élnek a faluban. Egy tanárnő gyűjtőmunkája nyomán született meg a Helytörténeti Múzeum, mely az őrségi népéletnek állít emléket. A szomszédos Bajánsenyén tájjellegű ebéd várt bennünket. Páratlanul finom "dödölle" került tányérunkra, vaddisznóból készült pörkölttel. Szentgyörgyvölgyön egy helybéli gerencsér gondoskodott pénztárcánk "kifosztásáról", egy faluval fentebb tökmagolajat és mézespálinkát kínáltak a helyi kuriózumokra (is) szomjas vándoroknak. Már alkonyodott, amikor Szalafőre értünk, annak is Pityerszer nevű részére. Élő skanzen fogadja az idelátogatókat, eredeti boronaházakkal, csonkakontyos zsúptetőkkel, "kástuval" és "tókával", a pajtában "szántutézsolával" és "kópicokkal". A harmadik nap már hazafelé terelt bennünket. Körmenden még megkoszorúztuk a "szegények orvosának", gróf Batthyány-Strattman Lászlónak a szobrát. Zalaegerszegen megnéztük a Göcsej Múzeumot, amely az ország egyik legjobban feltárt anyagával kiérdemelte "Az év múzeuma" megtisztelő címet. Este 10 óra körül értünk haza, egy gazdag néprajzi táj ismeretével gyarapodva. Ezek az utak azonban nem csak honismereti műveltségünket szélesítik, de a baráti szálakat is erősítik. B.T. I.

<<< Vissza