<<< Vissza

Az érzelmi nevelés a legfontosabb

2004. november 12.

 
Fári Istvánné immár negyven éve tanít a Boros Sámuel Szakközépiskola és Szakiskolában. Pedagógiai tevékenységéért nemrég Szentes Városért kitüntetésben részesült. 2002-ben Csongrád Megye Közoktatásáért díjjal jutalmazták a munkáját. Azt mondja, ez volt a legnagyobb kitüntetés, amit valaha kapott, mert ezt megyénként csak egy személy kapja, mégis sokkal szívet melengetőbb érzés volt átvenni a Szentes Városért díjat.

- Miért választotta a pedagógusi pályát?

- Amikor a középiskolában pályaválasztásra került a sor, akkor én a tanári pálya mellett döntöttem. Világéletemben tanár akartam lenni, mégpedig középiskolai tanár. Amikor végeztem a szegedi egyetemen, lehetőségem lett volna arra, hogy ott maradjak tanítani, de én nem felnőtteket akartam tanítani, hanem középiskolás diákokat.

Amikor egyetemre jártam, még tősgyökeres vásárhelyinek gondoltam magam. Vásárhelyen szerettem volna tanítani, de abban az időben nem volt ott középiskolai tanári állás. Az egyik kedvenc tanárom, Sipkáné azt mondta, hogy jöjjek el egy évre Szentesre tanítani, és utána könnyebben kapok helyet Vásárhelyen. Az egy évből negyven lett.

- Milyen eredményeket értek el a tanítványai?

- Büszke vagyok azokra a tanítványaimra, akik országos elismerést szereztek a városnak. Elsősorban az Implom József helyesírási versenyre gondolok, melyet már több mint tizenöt éve rendezünk meg, és eddig még nem volt olyan eset, hogy ne kerültünk volna be az országos versenyeken az első tízbe. Többször meg is nyertük, sokszor voltunk másodikok vagy harmadik helyezettek, tehát jegyeznek bennünket az Implom versenyen. A Kazinczy és az Édes Anyanyelvünk versenyen is szép eredményeket értünk el. Általában anyanyelvi versenyeken veszek részt a diákokkal. Ez országos ismertséget ad az embernek. Nem is csak országosat, mert ezek Kárpát-medencei döntők, tehát határon túli magyarok is részt vesznek a versenyeken. Sok diákom ment magyar szakra, büszke vagyok rájuk. Azokra is büszke vagyok, akik máshol tanultak tovább, mert általában megállták a helyüket.

- Hogyan viszonyulnak a mai diákok a magyarhoz?

- Úgy érzem, a magyar irodalom több mint tantárgy, az életünk része is. Ezt próbálom bennük tudatosítani. A mai fiatalok felszabadultabbak, nyitottabbak, bátrabban mondanak véleményt, közvetlenebbek, mint régen.

- Mit tart a legfontosabbnak a magyar nyelv és irodalom tanításában?

- Elsősorban az érzelmi nevelést. Elég érzelemszegény világban élünk és úgy gondolom, hogy ez az a kis terület, ahol érzelmileg még lehet hatni a diákokra. Az irodalom véleményalkotásra, önállóságra nevel. Nyelvtanból a szövegértést, a szövegszerkesztést tartom fontosnak. Úgy látom, a diákok egy része azért nem tud tanulni, mert nem érti meg a tankönyvek szövegét.

- Melyek a legkedvesebb emlékei?


- Összesen kilenc osztályom volt, harminchat évig voltam osztályfőnök. Az osztálykirándulások nagyon kedves emlékként maradtak meg bennem, de a tanulmányi versenyekre, karácsonyi ünnepségekre, névnapokra, születésnapokra is mindig szívesen emlékszem.

- Mostanában hogyan telnek a napjai?

- Tanítok elég magas óraszámban, és készülünk a kétszintű érettségire. Van két unokám, ez nagy öröm számomra. Tartom a kapcsolatot az évfolyamtársaimmal, a gimnáziumi osztálytársaimmal. Amennyire lehet, igyekszem teljes értékű életet élni.

Majzik Andrea


<<< Vissza