<<< Vissza

Közös dolgaink...
Szegvár-Szentes

2004. november 12.

 
A közelmúltban ünnepelte megalakulásának tizedik évfordulóját a Szentesi Polgárőr Egyesület. Alapító tagjai ekkor vehették át a tízéves tagság után járó elismerő okleveleket. Erre a bensőséges összejövetelre meghívták a Szegvári Polgárőr Egyesület vezetőit is.

- Kitűnő az együttműködés a két település polgárőrei között, de az is aktualizálta a meghívást, hogy jövőre a mi egyesületünk is tíz éves lesz -mondta Bugyi Imre, a szegvári egyesület ügyvezetője.

- Miben nyilvánul meg a két egyesület közötti együttműködés, és mi indokolja?

- Szentes belterülete sokkal nagyobb, mint Szegváré, külterületük vonatkozásában viszont fordított a helyzet. A két egyesület fejlesztésében is megmutatkozik a sajátos helyzethez való alkalmazkodás. Szentesi barátaink személygépkocsit, mi terepjárót kaptunk szolgálati célra. Így természetes, hogy amikor kell Szentes határában is ott vagyunk.

- Mondana egy konkrét példát?

- A Szegvári Horgász Egyesület vízterülete az alsóréti Kurca zsilipnél ér véget. Egy alkalommal ellenőrzést tartottunk ezen a környéken. Feltűnt, hogy az egyik szegvári területen pecázó szentesi horgásznál egy élő pulyka is van. Kiderült, hogy lopta a jószágot.

- Ellenpélda?...

- Egy alkalommal családi veszekedéshez hívtak telefonon. Terepjárón siettünk Szegvár elhagyott részére, a derekegyházi oldal tanyái közé. Mint kiderült, az történt, hogy egy hölgyet alaposan helyben hagyott az élettársa. A két szegvári rendőrt más helyszínre szólította a szolgálati kötelezettsége, így a szentesi rendőröket hívtuk segítségül. Mivel mi nem avatkozhattunk bele, a rendőrök fékezték meg az önbíráskodó férfit. Más tény is bizonyítja a két egyesület közötti jó kapcsolatot. Húsz főnyi tagságunk soraiban találni szentesi lakost is, aki lakása miatt Szentesen teljesít szolgálatot, de jól érzi magát tagságunk nálunk.

- Magam is tapasztaltam, hogy a szegvári polgárőrök kiváló munkát végeztek halottak napján a temetők környékén. A bűnmegelőzésben is vannak jelentős eredmények. Tény, hogy a Szegvári Polgárőr Egyesület működése óta közel ötven százalékkal csökkent a bejelentett bűncselekmények száma a községben. Ennyi pozitívum mellett negatívum is van?

- Sajnos igen! Kevés a húsz fő, várjuk a fiatalok jelentkezését. Külön öröm lenne, ha a periférikus derekegyházi oldalról is jelentkezne néhány fő a sorainkba.

- További eredményes munkát kívánok!

Mészáros Imre


<<< Vissza