<<< Vissza

Sztárboksz K.O.-val
Családi program lett a bokszgála

2004. november 12.

 
Képünkön: Lakatos András, Szilasi Adrián, Závogyán Csaba, Vecseri Barnabás

Nem akármilyen csemegével szolgált a szentesi közönségnek a negyedik alkalommal megrendezett küzdősport gála múlt szombaton. Telt ház a dr. Papp László Sportcsarnokban, sokan szurkoltak a veretlen profi bokszolók, dr. Csábi Bettina, a Boxhercegnő és Nagy "Hóhér" József címmérkőzésein.

A több küzdősportot felvonultató fesztivál történetében tavaly már zajlott nemzetközi címmérkőzés: Gasztány Ferenc vívta ki az Európa-bajnoki címet profi kick-boxban. Az, hogy a tévé képernyőjéről már jól ismert profi öklözők városunkban léphessenek ringbe, kicsit a szerencsén is múlott.

- A mérkőzéseket szervező Félix-promotion vezetőjének, Rácz Félixnek nagyon tetszett a precizitás, amivel az eddigi gálákat létrehoztuk - magyarázta Bertók Róbert főszervező. Így, mivel elmaradt Nagy "Csonttörő" János mérkőzése, az eredetileg mellé tervezett meccseket idehozták: dr. Csábi Bettina VIBF harmatsúlyú világbajnoki, és Nagy József IBF középsúlyú kisvilágbajnoki címmérkőzését.

Ez a sportcsarnokban a külcsínben is változást hozott, az eddigiektől eltérő nívóval.

- Profikkal vagyok körülvéve. Nagyon sok segítséget kaptam Takács Lászlótól, a sportcsarnok igazgatójától, Kiss Emiltől, a szegedi Full-contact SE-ből, a főtámogatóimtól is, de mellettem állt az egész város - tette hozzá Bertók. A kétszeres kick-box világbajnokunknak még nem adatott meg, hogy hazai közönség előtt lépjen ringbe, ám a gála nyitómeccseit versenyzői játszották.

Küzdöttek is a fiúk becsülettel, de a három menetes mérkőzéseken amatőr ökölvívásban, 69 kg-ban Szilasi Adrián, a 64 kg-os full-contact kick-boxos Lakatos András, valamint Vecseri Barnabás (85 kg) is vereséget szenvedtek pécsi ellenfeleiktől. A 75 kg-os Závogyán Csaba low kickben indult, s már a 2. menetben majdnem döntésre is vitte a meccset, végül egyhangú pontozással nyert.

- Kitartóan harcolt az ellenfelem, de sokat jelentett, hogy magasabb voltam nála - kommentálta a történteket a Bertók-tanítványok becsületét megmentő fiú.

Nemigen akadt már ekkor ülőhely a csarnokban. Sokan jöttek családostól, ennyi gyerek talán nem is volt még bokszmeccsen. A vendégként jelenlévő Csonttörőt és a többi ismert személyt is rohamozták értékes kézjegyeikért.
Néhány külföldi sikert hozó amatőr kick-box, és magyar győzelemmel véget érő profi bokszmeccset követően elérkezett az est két attrakciója, melyek miatt lejött Szentesre a TV 2 stábja.

Az idén szerzett világbajnoki övét kockára tevő Csábi Bettina az előző napi mérlegeléskor mosolygósnak mutatkozott, míg ellenfele inkább kicsit különcnek. Cathy "The Bitch" Brown-t beceneve miatt már előre megelőzte híre. A 157 cm "magas" angol lánynál azonban könnyebb ellenfélre számított Bettina. Elnémult a közönség, amint a Hegylakó zenéjére bevonult a reflektorban oly törékenynek tűnő Boxhercegnő, de aztán sem volt hiány buzdításban. A tízszer 2 perc letelte után mindhárom pontozó 99:91 arányban a címvédőt látta jobbnak, aki ezzel begyűjtötte 22. győzelmét. Csábi egyik legjobb ellenfelének tartja Cathy Brown-t.

- Nagyon kellett rá vigyázni, mert ha azokból a nagy ütésekből, melyek elmentek a fejem mellett, csak egy is talál, vége lehetett volna a mérkőzésnek - közölte.

Ehelyett azonban a meccs vége jól alakult: a közönség még inkább a szívébe zárta a Boxhercegnőt, kinek derekára Szirbik Imre polgármester csatolta fel a világbajnoki övet.

- Fantasztikus és sportszerű volt a közönség, de itt mindig az - köszönte meg a szurkolást Csábi Bettina, aki küzdősportos karrierjét pár éve ebben a csarnokban alapozta meg, a karate magyar bajnokságokon.

A finn Kai Kairumaki viszont ráijesztett a közönségre a Nagy József elleni meccsen. 12 menetes egy címmérkőzés a férfiaknál, ha végigmegy - gondolták sokan a csarnokban. Csakhogy az idő előtti befejezést a magyar fiútól várták, akit szintén megelőzött a beceneve. Bár "Hóhér" Józsi csupán 7 mérkőzéssel állt a kisvilágbajnoki cím kapujában. Igaz, mindet kiütéssel nyerte. A rutinosabb ellenfél - 16 mérkőzésből 10-et nyert - hiába kezdett jobban, a 2. menetben egy ütést követően kesztyűjét az arcára szorítva a padlón maradt: nem a szégyenkezés miatt, hanem mert megsérült a szeme. Nagy maga is meglepődött.

- Amilyen jól helytállt az ellenfelem az első két menetben, nem gondoltam, hogy hamar vége lesz. Nem is igazán tudom, milyen ütést vittem be. Komolyabb címmérkőzéshez, világbajnoki meccsekhez még időre van szükségem - nyilatkozta az IBF újdonsült kisvilágbajnoka, akinek mérkőzésén végül is nem maradt K.O. nélkül a közönség.

Darók József


<<< Vissza