<<< Vissza

Az utolsó centi

2004. november 5.

 
Eljött a várva várt nap. A leszerelés napja. Elérkeztünk a hét rendezvénysorozatának utolsó állomásához. Ahhoz a programsorozathoz, amelynek minden napján jelképesen egy-egy centit levágtak ismert, közéleti emberek. Az utolsó nap vendégei: Szirbik Imre polgármester és Kovács István dandártábornok. November 3-án déli 12-kor talán utoljára harsant fel a kürtszó itt, a Kossuth téren. A napi közreműködők sorát a Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola táncosai zárták.

- Furcsa érzés ez egy katonaviselt embernek - kezdte mondandóját a polgármester. - Kimondani is sok: 136 esztendő után megszűnik a sororozott katonaság. Az a fogalom, ami sok egészséges ember életében mindig jelen volt: eljön a pillanat, amikor megérkezik a behívóparancs, angyalbőrbe bújik, és egy olyan közösség tagjává válik, amelynek előtte félt, kibújni szeretett volna belőle. De amikor elmúlik, már mögötte van az egész, az évek egyre szebbé teszik azokat. Rájön: emberpróbáló éveket, hónapokat hagyott maga mögött, azokból a helyzetekből igaz barátságok születtek. És elmúlnak azok a szívatások, amelyekre nem szívesen emlékszik az ember.

- Az első sorozott katonák 1869 januárjában vonultak be. Akkor még lovassággal, huszársággal, karabélyokkal, szuronyokkal. Ma már a 21. század elején a katonák technikát kezelnek, nagy értékű elektronikus berendezéseket. Melyek szakmává vált tevékenységeket igényelnek. Furcsa érzés: az utolsó napon a kapuban már nem katonák álltak, hanem egyenruhás civilek. Megszűnik a fokázás, a krumplit sem katonák pucolják. Néhány év elteltével talán ez lesz számunkra a természetes.

- Új világ kezdődik. Itt, Szentesen a több mint ezer alkalmazottjával, és a hozzátartozó kiszolgáló egységekkel a város legnagyobb munkáltatója a honvédség. Kenyeret ad, perspektívát. Ma már nem kényszer a katonaság, az ember szabadon veszi fel az egyenruhát, s a haza védelmezője lesz. Ebben a centivágásban picit benne lesz a fiatalságunk. Minden jót magyar honvédség! - fejezte be gondolatait a polgármester.


<<< Vissza