<<< Vissza

A bajnokságban jobban megy

2004. november 5.

 
A két kezdési időpont közül (13 óra 30 és 14 óra) végül fél kettőkor indult 90 perces újtára a labda a Szentes-Mátészalka NB II-es labdarúgó-mérkőzésen. A hazaiak enyhe mezőnyfölénye a 33. percben érett góllá, ekkor egy gyorsan elvégzett szabadrúgást követően Barna Csaba pendített a kapuba. Agresszívabban kezdte a második játékrészt a Mátészalka, egyre gyakrabban kerültek Bíró Mihály kapuja elé a vendégek. Az 55. percben gyakorlatilag sakk-matt helyzetig gurigázták a labdát a szalkaiak, ám végül a mintegy hét méterről leadott lövést a hazaiak portása óriási bravúrral hárította. Egyenlítés helyett újabb szentesi gól következett, a néhány perccel korábban csereként beállt Takács tört be a tüntetőterületre, ahol buktatták. A 11-est Kislőrincz értékesítette, és mivel egy vendégjátékost piros lappal küldött idő előtt zuhanyozni a játékvezető, a hazai sikert már semmi nem veszélyeztette.

Török László, a TE vezetőedzője természetesen örült a győzelemnek, kiváltképp annak, hogy a mindössze két nap alatt begyakorolt új játékrendszer eredményesnek bizonyult. A vendégektől többet várt támadásban, ám ahhoz, hogy a Mátészalka kevésszer jutott Bíró kapuja közelébe, a jó védekezésünk is hozzájárult. A mérkőzésen és az azt megelőző edzésen fegyelmezettségben, hozzáállásban már látott javulást, dorgáló szavai tehát nyitott fülekre találtak. Voltak, akik kimaradtak a kezdőcsapatból, akik korábban húzóembernek számítottak, ez is a fegyelmezés egy fajtája. Ha a hátralévő edzéseken, mérkőzéseken nem úgy teljesítenek egyes játékosok, akkor ha kell ifjúsági játékosokkal áll ki csapatával a bajnoki találkozókra. Török László azt is hozzátette, hogy akár a legjobb játékosát is kihagyja a gárdából, mivel csak azzal hajlandó együttdolgozni, aki betartja utasításait. A negyedik helyen álló Szentes a legutóbb Salgótarjánban győztes Kistarcsához látogat november 6-án, szombaton. Nagyon nehéz mérkőzésre számít Török mester, de fegyelmezett játékkal, az új játékrendszer további finomításával szép eredményt érhetnek el idegenben is.

H. V.


<<< Vissza