<<< Vissza

A zseblámpa fényénél

2004. november 5.

 
A Kurca-parti esték vendége október 25-én, hétfőn Bencsik András, a Magyar Demokrata című hetilap főszerkesztője volt. Az előadás idejére az ifjúsági ház pódiumterme megtelt.

Először egy rövid bemutatkozást hallhattunk. Diplomáját a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán szerezte, de hamar csalódott ezen a pályán, ezért elvégzett egy tervezőszerkesztői iskolát. Eleinte tervezőszerkesztőként, majd újságíróként dolgozott egy katonai lapnál, később egy diáklapnál, majd több napilapnál (Somogyi Néplap, Népszava, Népszabadság). Az Esti Hírlapnál érte a rendszerváltozás. Könyvet, mesejátékot, hangjátékot, sci-fiket is írt, író szeretett volna lenni. Amikor megtudta, hogy indul egy új politikai napilap, a Pesti Hírlap, ehhez az újsághoz ment dolgozni. A taxisblokád idején megbízott szerkesztőként dolgozott. Ez tette politikus újságíróvá. 1992-ben belépett az MDF-be, majd két év múlva kizárták. 1994-ben az MDF-kormány megbukott, a Pesti Hírlap megszűnt, nyár végén pedig elindították a Demokratát. 1998-ban a KDNP képviselője lett civilként. Jelenleg az MDF békéscsabai szervezetének tiszteletbeli tagja.

Elmondása szerint az országos terjesztésű politikai hetilapok közül a Demokrata ma a legolvasottabb. Amikor 2002-ben Orbán Viktor meghirdette a polgári kör hálózatának fontosságát, akkor ez az újság szentelte a legnagyobb teret az önállósuló polgári köröknek.

Az 1956-os események kapcsán elmondta, hogy egyetért azzal az állítással, miszerint az a nép, amelyik elveszíti a múltját és az emlékezetét, az elveszíti a jövőjét is. Az a nép, amelynek a fiataljai amerikai mintájú divatruhákban a legszentebb forradalom ünnepén gördeszka-bajnokságon vesznek részt egy pesti plázában, az már egyre kevésbé reménykedhet a mentális meggyógyulásban.

A sajtószabadságról is elmondta a véleményét: fontosnak tartja, hogy saját erejükből, saját leleményességükkel megteremtették a maguk nyilvánosságát, és újra meg újra hirdetik, hogy nincs kétféle igazság. Nagy népszerűségnek örvend a Demokrata, a Magyar Nemzet, sokan nézik a HírTv-t, és kezdettől fogva az ország leghallgatottabb rádióműsora a nemzeti-konzervatív szellemiségű Vasárnapi Újság. Ezen "pici szigetek"-nek köszönhető, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megnyerte az Európa parlamenti választást. A szabad sajtó lényege: rávilágítani - mint egy zseblámpával a sarokra, amelyben pók lapul - és ráirányítani a figyelmet a magyar történelem egy szándékosan eltitkolt, elhallgatott, felejtésre ítélt pontjára. Ez sikerült, a többi a történészek, a politikusok dolga.

M. A.


<<< Vissza