<<< Vissza

Hatszázmilliós beruházás

2004. november 5.

 
Október 14-én rangos elismerést vehetett át a Hungerit Rt. Budapesten. A minőségbiztosításban, a -fejlesztésben végzett munka eredményeként az IIAS-Shiba-díjat. E témában folytatjuk a már megkezdett beszélgetést Magyar József vezérigazgatóval.
Mint megtudjuk, három éve készülnek az elismerésre. Előbb még csak felmérték a lehetőségeiket, majd pályáztak. Tavaly oklevelet kaptak, míg idén nagyvállalati kategóriában elnyerték a díjat. A vezérigazgató így fogalmaz: mindez a cég eddigi munkájának az elismerése.

- A mai világban mindenütt azt hallani, hogy biztonságos élelmiszert kell adni az embereknek - mondja. - Nyomon követhetően kell produkálnunk. A sok különböző vihar után, ami az élelmiszeriparban volt, gondolok itt a kerge marha kórra, a csirkeinfluenzára és egyebekre, az emberek elvárják az általuk fogyasztott termékektől, hogy az legbiztonságosabb legyen a számukra. Emiatt a minőségbiztosításra, a minőségfejlesztésre nagyon sok energiát fordítottunk, ezt a munkánkat jutalmazták az elismeréssel. A díjat az alapító, Shoji Shiba japán professzor adta át Budapesten. Ez egy 15 éves jubileum is volt egyben, ettől ünnepélyesebb, érdekes jelentőséget kapott a rendezvény.

A vezérigazgató elismeri, a díj valahol rang, elismerés is. Az élelmiszeriparon belül eddig csak a PICK Rt.-nek volt meg Magyarországon. A szakmában presztízst, a piacon valamelyest előnyt jelenthet.

- Az angol vevő is a minőségbiztosításunkról kérdezett - mondja. - A vállalatnak gyakorlatilag minden olyan minőségbiztosítási rendszere adaptálva van, amelyik Európa összes áruházi láncába beszállítási lehetőséget ad. Ezzel a lehetőséggel most már nekünk csak élni kell. Ezek a csomagolásainkon is megjelennek.

Szintén a vezérigazgatótól tudjuk, hogy európai pályázaton szennyvíztisztításra, -elhelyezésre nyertek 250 millió forintot. A beruházás közel 600 milliót tesz ki. A vasút túloldalán, a két panírüzem mögött jövő december 31-ig szeretnék, ha elkészülne a létesítmény.

(l.-j.)


<<< Vissza