<<< Vissza

Az összecsapás

2004. október 22.

 
Mint már lapunkban is megírtuk, november 6-án ismét megrendezik a Nemzetközi Küzdősport Fesztivált. A Dr. Papp László Sportcsarnokban este 5 órakor kezdődő sporteseményen több szakágban lesznek mérkőzések. A küzdősportok kedvelői kick-box és thai boksz, továbbá profi összecsapások között csemegézhetnek az est folyamán. Lesz tékvandó- és táncbemutató, s ami a legfontosabb: két címmérkőzés a profi ökölvívásban. Mégpedig: dr. Csábi Bettina világbajnoki címvédő mérkőzése a kenyai hölggyel, valamint Nagy (Hóhér) József interkontinentális mérkőzése a finn ökölvívóval.

Elmondhatjuk, Szentesen felpezsdül az élet. A versenyzők már három nappal előtte a városban lesznek. A TV2 közvetíti az eseményeket.

- A Felix Promotion belépésének köszönhetően hatalmas lehetőséget kaptam ezzel. Rendeztem már magyar- és Európa-bajnoki címet, kisvilágbajnokit és világbajnokit, gyakorlatilag mindent, amit a sportágon belül lehet. Ez a városnak is nagy lehetőség. A tervezett mérkőzésemet emiatt lemondtam. Majd jövőre lejátszuk. A rendezés elveszi minden időmet - mondja Bertók Róbert.

A Szentesi Kinizsi TE versenyzői nagy elszántsággal készülneeek a gálára. Boksz, 69 kg: Szilasi Szalma Adrián, full contakt, 64 kg: Lakatos András (egy nagyon jó török versenyzővel), thai box,75 kg: Závogyán Csaba, low kick-boksz, 81 kg: Vecseri Barnabás.

Összesen 10 mérkőzést láthat a közönség. A 3x2 percesektől a 12 menetesekig.


<<< Vissza