<<< Vissza

Százezrekkel távoztak a lakásból

2004. október 22.

 
Lakásbetöréshez riasztották a rendőröket az elmúlt hét csütörtökén. A tolvajok a hátsó ajtó ablakának beverésével jutottak a lakásba, ahonnan 200 ezer forint készpénzt vittek magukkal. A sértett elmondása szerint korábban már többször jártak ismeretlenek a lakásában, ahonnan további 470 eurót loptak el. Másnapra a nyomozók elfogták az elkövetőket, összesen hat fiatalkorú ellen indult eljárás. A tettesek már régi szereplői a rendőrségi aktáknak.

Bombariadó miatt kellett kiüríteni a Kossuth utca 12-14. szám alatti lakóépületet. A szakértők átvizsgálták az emeletes házat, ám robbanószerkezetet nem találtak. Az ismeretlen telefonáló ellen közveszéllyel fenyegetés miatt indult nyomozás.

Korábban a Rákász diszkót is bombariadó miatt kellett kiüríteni, ám ennek az ügynek sikerült elfogni a "főszereplőjét". A tettes elismerte, hogy ő volt az, aki bomba robbanásával fenyegetett. Tettét azzal indokolta, hogy bár érvényes jegye volt a szórakozóhelyre, mégsem engedték be oda. Azt persze tudni kell, hogy viselkedése miatt tessékelték ki onnan, ráadásul a jegy ellenértékét is visszafizették neki a szervezők.

**

Halottak napja közeledtével a rendőrkapitányság felhívja a temetők környékén parkoló gépjármű-tulajdonosok figyelmét, hogy a sírkertekbe látogatók ne hagyjanak táskát, pénztárcát, különböző értékes tárgyakat, szerszámokat, műszaki cikkeket látható helyen az autóikban. A kapitányság munkatársai az ünnepek alatt fokozottan figyelnek a temetők rendjére.

H. V.


<<< Vissza