Illyés Gyula: "Jöhet idő, hogy emlékezni bátrabb dolog lesz, mint tervezni..." " A megyei kórházban 1931. január 14-én kezdtem, gondnoki beosztásban dolgoztam." Lengyel beteg katonák gyógyításáról ismereteim, látottak alapján már írtam. Megjelent a Szentesi Élet 2004. február 6-i számában. Sípos Istvántól ennek kiegészítését kértem. Ezzel része lehet a kórház történelmének. Elmondja: " Lengyelország megszállása után, sebesült beteg katonák több csoportja érkezett. Az osztályokon gyógykezelték, ápolták őket. Felépülésük után a kórházat elhagyták. Hányan voltak? - az évek során - erről adataim nincsenek. Tomczyk Bojeszlaw dr. sebész is velük jött. A gyógyításban tevékenykedett. 1944 őszén a szovjet parancsnoksággal ő vette fel és tartotta a kapcsolatot. Majd 1946. szeptember 16-án tért haza Lengyelországba." Visszaemlékezése bizonyítja a kórház vezetőségének emberségét, orvosainak szaktudását. A História 1980. II. évfolyamának 2. számában. Képeken láthatunk Magyarországban élő lengyel katonákat, gyerekeket, akik elemi- és szakközépiskolákban tanultak. Továbbá: a THE HISTORY OF WORLD WAR II., a New Yorkban 1979-ben megjelent címlapját láthatjuk. A második világháború történetét vázoló könyvben a magyarországi lengyel menekültekről, katonákról említést sem tesznek. Ellensúlyozására írtam jegyzetem. Sípos István saját életútját vázolja: "1954-ben indokok alapján elbocsátottak. A kékestetői állami kórházban tevékenykedtem 14 évet, majd a szolnoki megyei kórházban folytattam. Gazdasági-igazgatási munkámért az Elnöki Tanács kitüntetett. 42 éves munkaviszonyom alapján vagyok nyugdíjas. Ez évben töltöttem be a 94. évet. Betegeskedem." A közismert, tisztelt - hajdani kórház gondnokának minden jót kívánok. Ismerői úgy vélem, szintén. Sípos István bátran emlékezett. Kátai Ferenc

<<< Vissza