Október 8-án reggel 8 órakor jelezte a Kossuth-adó hírszolgálata, hogy Magyarok Nagyasszonyának napjára ébredtünk. Arról meg Labádi Lajos írása adott tájékoztatást, hogy évtizedekig ez a nap volt "Szentes legjelentősebb ünnepe". Számomra a beszámoló következő szavai jelentették a legtöbbet: "az aláaknázott tiszai hidat október 8-án hajnalban (más források szerint a déli órákban) felrobbantották. A robbantást egy magyar zászlósnak és két katonának kellett volna végrehajtania, ők azonban megtagadták azt. A hidat nem sikerült megmenteniük, ugyanis német SS-katonák mindhármukat agyonlőtték, és ők maguk hajtották végre a robbantást". Vagyis ott, Csongrád és Szentes között három magyar férfi hazafiúi tettet hajtottak végre, és így felsorakoztak azok mögé, akikről a Szentesi Élet címoldalán olvashattuk: "Magyarország! Ne feledd halottaidat, ...mint vádlók élnek ők." Jól emlékszem, hogy azokban a gyászos időkben milyen mélyponton volt a magyar nép önérzete és önbecsülése. Ha tehát kiderül hatvan év után számomra, hogy mégis akadtak - hősi fokon - bátor magyar férfiak, akkor ettől még az én vén szívemnek is nagyot kell dobbannia. Főleg, ha az is eszembe jut, hogy annak a hidat védő mártíriumnak a közelében áll egy útszéli kereszt, melyet 1995-ben én szenteltem fel, akkor ebből más nem következhetett, mint az, hogy azonnal autóba vágtam magam, vettem koszorút és gyertyát, és felkerestem ama feszületet, hogy Ady szavaival élve előtte megemeljem a kalapot mélyen. Mikor kilenc évvel ezelőtt ott végeztem sok kedves csongrádi polgár jelenlétében szolgálatomat, beszéd után megígértem nekik, hogy valahányszor arra visz utam, meg fogok állni, hogy tiszteletet adjak a megfeszítettnek, és imádkozzam az autósok arra rohanó sokaságáért. Ígéretemet meg is tartottam, de mostantól kezdve a három hős ismeretlen katona is eszembe fog jutni. Így még inkább lesz számomra jó érzés, hogy felszentelője lehettem egy olyan útszéli keresztnek, melynek közelében három magyar úgy volt magyar, ahogy csak kevesen voltak magyarok. Mindezt azért kell most elmondanom a kedves szentesieknek, hogy legyenek legalább néhányan, akik majd a Tisza-híd után elérvén a keresztet, lelassítják kocsijukat, hogy ebben a formában engedelmeskedjenek a szállóigének: "Ne feledd halottaidat!" A kereszten függő Jézus mondotta volt egyszer: "utolsókból lesznek az elsők." Hogy ez világméretekben hogy fog kinézni, azt nem tudhatjuk. De azt mindnyájan meg tudjuk tenni, hogy azok emlékét, akiket a kötelesség teljesítése, a szeretet parancsa az utolsó helyre ültetett, értékrendünkben szólítsuk előkelőbb helyre. Mert miért kell a száguldásnak a legelső helyen páváskodnia akkor is, mikor egy kis lassítással nagy értékeknek adhatunk tiszteletet? Hogy a három katona ne vádolhasson minket! Vági László

<<< Vissza