<<< Vissza

Jubiláló polgárőrök

2004. október 15.

 
Tízéves a Szentes Polgárőr Egyesület. Az évfordulót megünnepelendő, össze is gyűltek a minap. Gránicz Pál ügyvezető elnök köszöntötte a megjelenteket, s mint mondta, a beszámoló, ami erre a napra készült egy kicsit más lesz a megszokottnál, amolyan jubileumi. Azaz: ünnepelnek. A rendezvényt hamarosan követi majd a tisztújító közgyűlés.

Szabó Zoltán egyesületi elnök beszámolójában történelmi áttekintést adott a polgárőrség kialakulásáról. Elmondta, az aktívan munkálkodók maréknyi lelkes csapata - Gránicz Pállal az élen - Szentesen is létrehozta a közbiztonság érdekét szem előtt tartó polgárőr egyesületet. '94. november 16-án 13 fővel megtartották első gyűlésüket. Akkori elnöknek Beszédes Zsoltot választották meg.

A tagtoborzás folytatódott. Volt közöttük, aki csalódott, mondván, az egyesület nem félkatonai szervezetet takar. Azért csak kialakult egy lelkes társaság. ('96-97 között a szegvári csoport is közéjük tartozott, később leváltak a szentesiektől.) Hallhattuk: nem volt egyszerű elkezdeni a munkát. A járőrözést gyalog végezték vagy kerékpárral. Előfordult, hogy a saját gépkocsijaikat használták.

Mígnem az önkormányzattól kaptak egy leselejtezett mikrobuszt, amit azután felújítottak. Később újabb, de használt gépkocsikat állítottak szolgálatba. Az önkormányzat anyagilag támogatta és támogatja őket. Jelenlegi székhelyük a Kiss Bálint u. 3. szám alatt található. Itt fedett, zárható garázs áll a rendelkezésükre. Megállapodási szerződést kötöttek a rendőrkapitánysággal, az önkormányzattal, a MÁV-val, a közterület-felügyelettel, a vízi sportegyesülettel. A tagság 2 ezer 135 alkalommal 23 ezer 688 órában teljesített szolgálatot önállóan, vagy más szervezetekkel közösen.

Szirbik Imre polgármester emlékeztetett arra, hogy a tiszai árvíztől kezdve a különböző rendezvények, sportesemények biztosításánál találkozhatunk polgárőrökkel. Ma már egyenruhában teljesítenek szolgálatot. Önkéntesen, ellenszolgáltatás nélkül végzik munkájukat. Amiért a családjuknak is jár a köszönet.

Földvári Nagy István rendőrkapitány elmondta, a rendőrség volt az a szervezet, amely várta a megjelenésüket. A 80-as évek végén 250-280 ezer bűncselekmény volt Magyarországon. Ez a rendszerváltás utánra, egyrészt a kapott közkegyelem következtében közel hatszázezerre emelkedett. Valójában társadalmi igényként jelentkezett a polgárőrség létrehozása. Jelenleg tizenhárom rendőr hiányzik a helyi állományból. Ezért is kívánják, a polgárőrség gyarapodjon, javuljon a társadalmi megbecsülése.

Magyari Béla megyei polgárőr parancsnok szólt arról, hogy a polgárőrségre mindig is szükség lesz. Nemcsak a rendvédelmi szervek, mások is keresik a polgárőrség együttműködését. Említést tett a rendelkezésükre álló, több millió forint értékű lopott gépjárműazonosítóról, amely eredményesen működik. Egy évben közel 30 ezer jármű kerül hatókörébe, ebből 21 ezer körözött gépkocsi.

Ollai Istvánné önkormányzati képviselő szép szavakkal köszöntötte a polgárőröket, munkájukhoz jó egészséget, türelmet kívánt. Nagypál Sándor, a szomszédvár, Csongrád polgárőreinek elnöke elmondta, számukra is fontos a heti kapcsolat, ami él a két egyesület között. Kijelentette: közösen jobb eredményeket tudnak elérni. Verók István hivatalvezető a postások nevében köszönte meg a polgárőrök segítő munkáját.

Tíz éves szolgálatért elismerő oklevelet Antal Ferenc, Gránicz Pál, Dancsó János, Ficsor Ferenc, Tabajdi György, Szabó István, Juhász Mihály, Vatta Sándor vehetett át.

Öt éves szolgálatért elismerő oklevelet Újj Ferenc, Tóth János, Martók József, Sarusi Kiss András, Andor János, dr. Rideg Sándor, Szabó István, Szabó Zoltán, Horváthné Faragó Irén, Gránicz Pálné, Komjáthy Sándor és Bodnár Imre vehetett át.

L. J.


<<< Vissza