<<< Vissza

A partvonal mellől

2004. október 8.

 
Kurca-parti esték címmel indított programsorozatot a Szentesi Polgári Körök és a Kurca Vidéke Polgári Egyesület. A havi rendszerességgel jelentkező közéleti, beszélgetős vitaműsor első vendége Csintalan Sándor volt.

Néhány éve még az MSZP parlamenti frakcióvezetőjeként politizált, a pártban akkortájt ellenzékinek tartott Csintalan Sándor. - Mindkét fél örömére és kölcsönös megegyezéssel váltunk meg egymástól - fogalmazott a Kurca-parti esték első vendége a szép számú hallgatóság előtt. Az "alvó oroszlánt", hogy mégis szerepet vállaljon a közéletben, az ominózus Defend-ügy ébresztette fel benne. A saját bőrén kellett ugyanis tapasztalnia, mennyire nem mennek rendjén a dolgok ebben az országban. Onnantól - saját megfogalmazása szerint - "magányos senkiként" vállal szerepet, s megy ahová hívják. Légyen az sajtó, vagy éppenséggel politikai est, a konzervatív oldalról azonban lényegesen több az érdeklődés Csintalan Sándor iránt - tudtuk meg.

A sajtót egyébként országos és helyi szinten, egyaránt a hatalom megtestesítőjének minősítette az előadó. A Merre van a jobbra és merre a balra? címet viselő vitaesten hosszasan ecsetelte, milyen sokba fog majd kerülni az országnak Gyurcsány Ferenc kormányzása. Az éppen azokban a percekben megválasztandó miniszterelnök-jelöltet szánalmas ripacsnak, az általa gerjesztett helyzetet pedig tragikomikusnak jellemezte. Csintalan Sándor szerint az MSZP tele van olyan "egyéni vállalkozókkal", akik jó bizniszt láttak a pártban. Igazi, belülről, mondhatni szívből vezérelt szociáldemokrata nem létezik ma az MSZP vezetői között. A szélsőjobbal való riogatást és annak a Fideszhez való kapcsolását pedig, nem csak olcsó reklámfogásnak tartja, hanem egyenesen undorítónak nevezte. Ez szerinte az elképzelés hiányából fakad az MSZP vezéregyéniségeinél. Az SZDSZ-ről úgy vélte, az megint megcsinálja majd a maga kisded játékait az általa gerjesztett műbalhéban. A szélsőbalt és ezen belül a Munkáspártot azonban nem tartja meghatározó politikai erőnek Csintalan Sándor.

A polgári pártok egységét zavarónak titulálta az MDF jelenlegi politikáját a "partvonal mellől politizáló magánzó". Véleménye szerint Dávid Ibolya olyan szerepkört próbál pártjának előkészíteni a 2006-os választásokra, hogy az akár a jobb-, akár a baloldallal képes legyen koalícióra lépni. Megfogalmazása szerint csak a Fidesz lesz képes rá, hogy szervezettségben és struktúrájában olyan pártot építsen fel, amely alkalmas a ciklusokon átívelő kormányzásra. Csintalan Sándor egyébként nem hisz a politikai középben. A Centrumot és más egyéb hasonló politikai "képződményeket" zavarónak és igaztalannak tartja.

A hallgatóság kérdéseire válaszolva elmondta: ő magában rendezte a múltját, és neki nincsenek is titkai. Arra ő sem tudta megadni a választ, hogy vajon miből kampányol 2002 óta folyamatosan az MSZP, bár sejtései vannak erre vonatkozóan... Nagyon egyetértett azzal a véleménnyel, hogy a sajtóban végre a valós problémákat kellene közölni és nem olyan gumicsontokat rágni, mint Bácsfi Diána, Kulcsár Attila vagy Zalatnay Sarolta ügyei. Trianon kapcsán úgy vélekedett, van mit pótolnunk. A hungaristákat és más szélsőséges megnyilvánulásokat szívből elítéli, és tehetetlennek nevezte a kormányt, amiért hagyta idáig fajulni a dolgokat.

Csintalan Sándort vastapssal jutalmazta a közönség.

Pedig ott is ültek jobbról is meg balról is, s lám jól elfértek egymás mellett!

*

A Kurca-parti esték legközebbi vendége Rákay Philip, a HÍR TV szerkesztője lesz. A rendezvény október 18-án, hétfőn 18 órakor kezdődik az ifjúsági házban.

R. J.


<<< Vissza