<<< Vissza |
Közös Titok |
2004. szeptember 24. |
![]() - Új lemez, rajta egy közös dal, most pedig az első közös fellépés. Ezek szerint eldőlt Timi sorsa, ő is énekesi pályára lép? Szűcs Judith: - A sorsát majd ő maga fogja meghatározni. Amit szeretne, abban én támogatom, bármi legyen is az. Mivel azonban már két éve tanul énekelni, úgy gondoltuk, hogy kipróbáljuk a hangját. Fülöp Tímea: - Mindenképpen ki szeretném próbálni az éneklést, aztán majd meglátjuk. Most megyek az ELTE kommunikáció szakára, mert érdekel a média is, főleg a televízió. - Olvastam róla, hogy miután Timi bálkirálynőként ismertté vált, komoly problémát okozott önöknek, merre induljon, mibe fogjon bele a lánya. Judith: - Persze, ez komoly probléma volt. Leültünk, és hetekig, hónapokig gondolkoztunk, merre induljunk tovább. Ez a szak tűnt a megfelelőnek, mert innen még bármi, akár diplomata is lehet belőle. Tizenkilenc évesen még nehéz eldönteni. Letette a középfokú nyelvvizsgát angolból és németből, ez már nagy haladás. - Lányával ez az első, közönség előtti fellépése, s ő emiatt izgul is. Ön az első fellépésre hogyan emlékszik vissza? Judith: - Zabszem nem fért belém, pedig ötéves korom óta színpadon vagyok. Mondjuk, azt a színpadot asztalnak hívták. Asztalon énekeltem először életemben, a Pancsoló kislányt, mert ígértek érte egy mikuláscsomagot, de én kettőt kértem. Azóta elmondhatom: nagy színpadokon léptem fel. Nekünk még megadatott a tokiói Yamaha-fesztiválon szerepelni, Amerikában három fesztiválról minden nagydíjat elhoztam, s magyaroknak is énekeltem. A Szovjetunióba hazajártam, csak a nevemet nem tudták kimondani. Volt ott öt előadásom egymás utáni napokon, egyenként nyolcezer nézővel. Az negyvenezer ember. Mögöttem ott állt a drága bátyám, Szűcs Antal Gábor, a Dinamit együttessel. Sajnálom, hogy Timinek ilyen élményei már nem lehetnek. - Akkor volt nehezebb betörni a popszakmába, vagy ma? Tímea: - Manapság sokkal többen próbálkoznak, sőt régen a Ki mit tud? és a táncdalfesztivál is segített. Judith: - Neki nehezebb a hasonlítgatások miatt is. - Voltak már negatív tapasztalataik? Tímea: - Én eddig még csak a jó oldalát láttam a népszerűségnek. Judith: - Nekem voltak rossz élményeim, de már csak a jóra emlékezem. Mindent egyedül kellett intéznem, soha nem volt és nem is lesz menedzserem. Öt éve magam adom ki a lemezeimet, most jelent meg a Ne játssz a szívemmel című album, ezen található a Titok című duett a lányommal. Ez már a tizenkilencedik lemezem, tehát a következővel jubilálok. ( Rákász Béla, az ismert diszkós, a Klub Szentes vezetője felajánlotta produceri segítségét a lemezhez). - Első látásra az a benyomásom, hogy nem csak külsejüket tekintve különböznek. Judith: - A mosolyunk állítólag egyforma. Egyébként ő a nyugodt, én a temperamentumos. Jól kiegészítjük egymást. Hogy szakmailag is, azt még nem tudjuk. Az első dal felvétele nagyon jól alakult, ugyanis közölte velem, hogy "Anya, ne gyere el a stúdióba, mert zavar, hogy túl jól énekelsz." Egyedül ment el, én meg otthon malmoztam. Hazajött egy demo CD-vel, s amikor meghallgattam, azt kérdeztem: ez te vagy? - Hogyan sikerült a különböző személyiségüket egy dalba foglalni? Judith: - Nekünk írta a Bon-bon együttes, személyre szabva. Tímea: - Mindent meg szoktunk beszélni, vannak közös titkaink. Szerintem illik ránk a dal. - Nagyon jó így együtt látni önöket, de előbb-utóbb azért sor kerül Timi szóló bemutatkozására is? Judith: - Hát ez még Titok... Írt már neki dalt Krisz Rudi és a Freezer együttes is, de az is lehet, hogy a következő lemezem fél oldalát ő énekli. - A szépség és az éjszakázás a szórakoztatóiparra jellemző, egyébként pedig egymást kioltó fogalmak. Judith: - A génjeinkben van a magyarázat, a Szűcsök már csak ilyenek. Darók József |
![]() |