Sokan és sokféle megközelítésből írtak már az egészségügy tarthatatlan helyzetéről, azt is mondhatnánk, hogy már lerágott csont. Sajnos az utóbbi pár hét és pár nap történései engem is arra késztettek, hogy megosszam gondolataimat ezzel a témával kapcsolatosan. A szegedi klinikán történtekről már minden irányból lenyúzták a bőrt a médiák. Néhány napja a szentesi kórház ismét közszájon forog. Nem akarom a történteket megismételni, aki látta, olvasta, tudja az okát. Felháborítónak tartom, hogy becsületesen dolgozó embereket meghurcoljanak, csak azért, mert ma ez a sikk. Nem mentek fel senkit a felelősség alól, mert aki betegekkel dolgozik, annak kétszer olyan körültekintően kell végeznie a munkáját. De aki az utóbbi időben megfordult a kórházban az tudja, hogy milyen körülmények között kell gyógyító munkát végezni. Magam is több éven keresztül dolgoztam az egészségügyben, 3 hónappal ezelőtt, mint beteg is megfordultam a kórházban. Láttam mennyire túl vannak terhelve az orvosok, az ápoló személyzet. Egy ember sok esetben 2-3 fő munkáját kénytelen ellátni. Siralmas a felszereltség, a higiéniával is gondok vannak. Félre ne értsék, nem tisztem senkinek a munkáját bírálni, valószínűleg a takarítónők is kevesen vannak. Csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogyha mindenáron felelősöket keresnek, akkor nem biztos, hogy csak annak az egy-két embernek kell "elvinnie a balhét". Azokat megszorító intézkedéseket, amelyek miatt ellehetetlenedik egy egészségügyi intézmény, valakinek meg kell hoznia. Szakmai múltam során én is tapasztaltam, hogy a beteg nem azt a zárójelentést kapta meg, ami a nevére szólt, vagy pár nap múlva kapta csak kézhez. De miért, mert nincs elég adminisztrátor, ápolónő, műtős, asszisztens, orvos (pl. altatós), nincsenek meg a szakmai minimum feltételek. Tessék mondani milyen világban élünk? Ahol nem az ember az érték, ahol a betegellátást nyereségessé kell tenni és közben a beteget, akiről az egész szólna, semmibe veszik. De semmibe veszik a benne dolgozókat is, mert úgy tűnik, hogy minden törekvésük, amely a javulást célozná pusztába kiáltott szó. Minden tiszteletem és becsületem azoké az egészségügyben dolgozóké, akik mindezek ellenére vállalják ezt a sokszor hálátlan munkát, s csak azt kívánom a kórházak vezetőinek és a minisztériumban dolgozóknak, hogy ne kelljen mostanába kórházba feküdniük, mert csak azt ennék, amit főztek, jól "kifőztek". Kovátsné Kiss Éva

<<< Vissza