<<< Vissza

Sportnap

2004. augusztus 27.

 
A szombat hajnali heves esőzés kissé ráijesztett a sportnap résztvevőire, reggelre azonban elvonultak a viharfelhők, szikrázó napsütés és nyári forróság fogadta a délelőtt aszfaltra lépő streetballosokat. Négy csapat részvételével először rendeztek utcai kosárbajnokságot városunkban. A körmérkőzések után a Hullócsillagok triumvirátusa ünnepelhetett, hiszen magabiztos játékkal utasították maguk mögé a BOB, a Modellarcúak és a Havasi Imre SC kosarasait. Aki a kosárlabdára nem, lovakra viszont kíváncsi volt, az a Kurca túloldalán, a sportpályán tekinthette meg a lovasbemutatót és bajvívást. Rövid ebédszünet után újra a nagyszínpadon és az előtte kialakított pályán zajlottak az események. Előbb Nagy Henrik és csapata tartott bemutatót abból, hogyan lehet speciális kerékpárjaikkal fellépegetni a lépcsőn, megállni a raklapok tetején vagy felugrálni a színpadra.
A fiúkat az Akrobat Táncstúdió gyönyörű lányai követték, akiktől megtudhattuk, hogy szeptembertől ismét várják az akrobatikus tánchoz kedvet érzők jelentkezését.

A táncosok után a közönség a footbag nevű sportággal ismerkedhetett meg. A bemutatót tartó Varga Mártonék a fővárosból érkeztek, és egy apró rongylabdát tornáztattak a lábukon mesterfokon. Érdekesség, hogy a footbagcsapat egyik tagja hölgy volt, a hosszúra nyúlt Patrícia azonban fiúkat megszégyenítő módon bánt a labdával.

BMX-világbajnokok is tiszteletüket tették az extrém sportnapon. Kőrösi Norbert és társai világossá tették, miért ők lettek ennek az irányzatnak a legjobbjai. Bugyi Péter pedig azt mutatta meg, hogy nemcsak az asztaliteniszben mozog otthonosan, hanem egykerekű járművet is tökéletesen uralma alatt tud tartani. Tanítványáról Tasi Mátéról is hallunk még bizonyára...

A délután sportos része zsákoló-bemutatóval zárult. Gergely Gábor és barátai abszolút uralták a légteret, bár Gábor elmondása szerint ez csak bemelegítés volt egy későbbi zsákoló-versenyhez.

Este nyolc órától a katowicei, a szegedi, valamint a szentesi fúvószenekar tartott bemutatót, igaz kissé viharos körülmények között, hiszen az eredetileg szabadtérre tervezett programot az időközben eleredő eső miatt az ifjúsági ház pódiumtermébe "telepítették" át a szervezők.


<<< Vissza