<<< Vissza

Sikeres nyitás a Klub Szentesben

2004. augusztus 27.

 
Bombasztikus hangulattal nyitott a felújított tisztiklub épületében a Klub Szentes kerthelyisége. A Szentesre újból visszatért Rákász Béla producer és csapata június közepétől azon dolgozott, hogy a kerthelyiség olyan szórakoztató kulturális paradicsom legyen, ahol a középkorosztály a "nagy generáció" a gyermekeivel, vagy az unokáival is jól érezze magát. Hatalmas és gyönyörű színpadot építettek, a kerthelyiség patináját adó zöld növényzetet felújították, pótolták, fákat ültettek, a kiszáradt gallyakat lemetszették, hangulatos világítást építettek ki. Tervben van egy kisebb gyermekjátszótér kiépítése, és további kerti bútorok, fillagóriák beszerzése is.

A tervek szerint a Klub Szentes alkalmas lesz arra, hogy kellemes, barátságos környezetben könnyű és komolyzenei koncerteket, kamara vagy színházi estéket, divatbemutatókat, gyermek- és szórakoztató felnőtt programokat bonyolítsanak le, fellépési lehetőséget biztosítsanak a helyi művészeknek és másoknak is.

Augusztus 19-én a - mondhatni - a főpróbán, a szentesi amatőr zenekarok egyik kedves képviselője a Mosoly Csoport mutatkozott be, akik nagyon tehetségesek. Az est főzenekara a szentesiek egyik régi kedvence a Hell's Angels volt, akik a "nagy generáció" dalait, rockzenéjét hozták a szépszámú közönség elé. Az est legszínesebb egyénisége Zoltán Erika volt. A est sztárvendég hozta a formáját és emelte a pulzust a 80-as évektől napjainkig egyaránt szívesen hallgatott dalaival.

20-án előzenekarként a Tonic együttes hangolta a közönséget, és mire a Republic következett, addigra már több százan várták Cipő és társai élő koncertjét. A Republic ki is tett magáért. Olyan fény és hangtechnikát vonultattak fel, amilyen nem sok volt még Szentesen. A kétórás show, a közönség megénekeltetése maradandó élményt jelentett a vidékről is tucatszám érkezett rajongóknak. A program összeállítását is dicséret illeti, hiszen a szervezők próbálták a városi programmal összhangban szórakoztatni a közönséget.

Szombaton az időjárás nem nagyon fogadta kegyeibe a programot, hiszen Szűcs Judit és lánya Timi műsorába az eső beleszólt. Az énekesek azonban megtartották a koncertet. Az eső ellenére kialakult jó hangulat csak fokozódott, amikor Szűcs Judith csak énekelte a ráadásokat.

Mind a három napon Rákász diszkó és dj. Neptun gondoskodott a fiatalabb korosztályról. A Nosztalgia étterem végig állta a strapát, a szakácsok bebizonyították, hogy nem véletlenül jó az étterem híre a városban.Amíg tart a jó idő Rákász Béla és csapata minden hétvégére tervez valamit a kerthelyiségben.

Augusztus 27-én (pénteken) 20 órától a Seress Formáció, szeptember 3-án (pénteken) a Dolly Roll, szeptember 11-én (szombaton) Marót Viki és a Nova Kultur Zenekar várható. Tárgyalások és időpont-egyeztetések vannak több szentesi zenekarral is, akiknek rendszeres fellépési lehetőséget kíván adni a Klub Szentes.

Garai Sz. Imre


<<< Vissza