<<< Vissza

Tánc az évnyitó előtt

2004. augusztus 19.

 
Hamarosan becsengetnek a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolában is. A társastánc tagozat az ötödik tanévet kezdi. Bajominé Varga Erzsébet az egyik felnőtt tanítványával addig is tánctáborban foglalkozott a gyerekekkel.

A júliusi szünetet követően augusztus elején már az ifjúsági házban tartott táborban táncolhattak a művészeti iskola növendékei. Az egyhetes táborban 1-7. osztályosok vettek részt, némelyikük már évek óta táncol, s hobbiversenyen is indul, de volt, aki még csak egy hónapja kezdett ismerkedni a tánclépésekkel. A létszám páratlanra jött ki, három fiúnak nem akadt párja. Ezért ők egyedül járták a társastánc lépéseit Bajominé vezetésével délelőttönként, majd pedig a moderntánc koreográfiáját délutánonként. Ez utóbbit Pásztor Anikó tanította be nekik, s egy bemutatóra készültek vele, melyet a tábor végén a szüleiknek szántak. - A kortárs balett azért kapott helyet a foglalkozásokon, mert több műfajjal szeretnénk megismertetni a gyerekeket - magyarázta Bajominé. - A moderntánc elemeit bemelegítésként is alkalmazzuk. Nagyon jól átmozgatja a testet, és erőnléti gyakorlatokat is tartalmaz, mely a társastáncban is hasznos.

Néptáncot is tanultak Magyar Imrétől a tábor résztvevői, hogy ismereteiket bővíthessék.

A társastánc alapjait a művészeti iskolában tanulják, ahol a latin és standard táncok mellett formációval is foglalkoznak, a második évtől pedig már a balett és egyéb mozgásformák, valamint a zeneelmélet is a tanterv részét képezi. Akik pedig úgy gondolják, hogy sportszerű formában is kipróbálnák a táncot, a Bolero Táncsport Egyesület tagjaként ezt is megtehetik. Az edzéseken is Bajominé foglalkozik velük. - Az iskolában hatvan tanulóval kezdjük a tanévet, az egyesület versenyzői nagyjából negyvenen vannak. Megítélés kérdése, hogy ez sok, vagy kevés - fogalmazott a tanárnő. Azt viszont sajnálja, hogy csak egy párost indít a zánkai diákolimpián az egyesület, a többiek ugyanis nyaralnak ebben az időpontban. A gyerekek mindig úgy készültek, hogy augusztus 20-a után rendezik a versenyt - mondta Bajominé, aki egyébként a versenyvezetőség tagjaként is dolgozik augusztus 13. és 19. között Zánkán.

A diákolimpián versenyző Fekete Károly-Sipos Vanda páros azt követően szeptemberben a latin országos bajnokságon indul gyermek II. kategóriában. A versenyidőszakban egy dátum már biztos: november 6. Ekkor a Bolero rendez versenyt a Klauzál iskolában.

Az 1961-ben Peczárszky Katalin által elkezdett társastánc-oktatás hagyományait "Kató néni" egyik tanítványaként Bajominé vitte tovább. Évtizedek tapasztalataként úgy látja, régebben könnyebb dolga volt. - A mai gyerekek azt látják, milyen szépen sürögnek-forognak a táncosok, de odakerülve rájönnek, ez nagyon kemény munka, s az iskolában is ugyanolyan szép művészi mozgást kell teljesíteni, mint a sportban - állítja a tanárnő. Mégis sokaknak át tudta adni a tánc szeretetét, valamikori tanítványai közül többen már másokat tanítanak.

Úgy érzi, ő is hozzájárult ahhoz, hogy például Szűcs Simon, aki 7-8 évig nála táncolt, végül tánctanár lett. Nála szerette meg a táncot a tánctanár végzettségű hivatásos táncos, Szilvássy Balázs is. Más egyesületekben is találni régi tanítványait, akik ma már tanárok. Jelenleg Pásztor Anikó az, aki kötődik a Boleróhoz. Anikó nemrég még versenyeken indult, s főleg latinban ért el sikereket, ősztől pedig a Táncművészeti Főiskolára jár.
Szeptembertől a művészeti iskolában is indul a tanév, ám az 1-jén délután öt órakor a Móricz Zsigmond Művelődési Házban kezdődő évnyitóig még várják a kezdők jelentkezését.

Darók József


<<< Vissza