Elmegyünk a nevezetesebb épületek előtt: Vajmúzeum, Everyman Szinház, a fellobogózott Városháza, stb. épületei előtt. Az utcák szinte kihaltak, egy-egy pubból szűrődik ki az utánozhatatlan ír zene. A Pub egész Nagy-Britannia, Írország és Észak-Írország területén fellelhető. A "pub" szó a Viktória korabeli "public house" szóból ered, mely italmérést jelent. Az írek számára szent hely ez, ahol a napi munka után lazíthatnak, baráti körben beszélgetnek. Az ír pubban (az ír szleng szerint "ale-house"-ban) tradicionális ír zenét játszanak élőben általában este kilenctől, vagy csaknem állandóan hallható a gépi ír zene. És az ír zenétől szinte elválaszthatatlan a tánc. Tudatosan őrzik, ápolják és gyakorolják az ősi ír, gael, kultúrájuk hagyományait ezzel is harcolva az anglicizáció ellen. Mert az angol befolyás állandóan jelen van. Ahogy Jo körbevisz a városban, a feliratok láttán furcsa módon Erdély jut eszembe. A táblák és feliratok nagy része itt is kétnyelvű, mint ott Erdélyben. Itt angol, alatta kisebb betűkkel gael, ott román, alatta kisebb betűkkel magyar. Az írek rendkívül büszkék az ír csipkére, ami egyszerűségében gyönyörű, a kötött gyapjú holmijaikra, melyeknek értékét a nagyon jó minőségű gyapjú mellett a kézi munka adja. Ez is a hagyomány ápolása Írországban, csakúgy mint az ír tánc tanítása tantervi elemként minden iskolában. Az iskolák nyaranta nemzetközi tánc táborokat szerveznek azoknak a külföldieknek, akiknek gyökerei Írországhoz kötődnek. Számtalan ilyen kötődésre van példa a világon, hiszen az ír történelem sajnálatos módon sok olyan példával tud szolgálni, amikor az íreknek vagy menekülniük kellett üldözőik elől és emigrációba kényszerültek, vagy kihurcolták őket az országból, vagy éhínség pusztított az országban. Ezeket a szomorú történelmi eseményeket örökítették meg Cobh (ejtsd: kóv) városában található múzeumban. 1848 és 1950 között közel hatmillió ember vándorolt ki Írországból - közülük 2,5 millió Cobh kikötőjéből indult útnak. Az 1844-48-as éhínség kivándorlók nagy hullámát indította el, akik agyonzsúfolt hajókon, nyomorúságos körülmények között, gyakran sietve, felkészületlenül menekülve vállalkoztak arra, hogy átkeljenek az óceánon. Százezrek vesztek a tengerbe azok közül, akik itt felszálltak a "koporsó-hajókra". Ma egy szobor emlékeztet rájuk a parton, egy kis család szobra, akiknek először sikerült partot érni Amerika földjén. Ujjukkal Amerika felé mutatnak. Viktória királynő 1849-es látogatása után Cobh a Queenstown nevet kapta, de 1921-ben visszatért az eredeti nevéhez. Itt található a világ egyik legnagyobb természetes kikötője. Eleinte nem értettem, hogy miért beszélnek az írek olyan visszafogottan, amikor arról kérdezem őket, hogy érdemes-e Cobh-ba kirándulni egy délután. Aztán, amikor ott voltunk, akkor megértettem. Cobh az a kikötőváros, amelyhez sok szomorú emlék kapcsolódik. Például sokak számára arról vált híressé a világon, hogy a tragikus sorsú Titanic itt kötött ki utoljára mielőtt elsüllyedt 1912-ben. A kikötő épületei ma is ugyanazok, mint akkor a Titanic idejében, és ma is ugyanaz a kápolna, ahol a hajó utasai utoljára a szárazföldön misére mentek és ugyanaz a kikötősétány ma is, ahol az utasok utolsó szárazföldi sétáikat tették. De Cobhoz fűződik egy másik hajó szomorú sorsa is, innen valamivel délnyugatra süllyesztette el egy német tengeralattjáró torpedója a Lusitaniát 1915-ben. A sétányon emlékművet állítottak a támadás áldozatainak. Cobh a szomorú emlékeket idézi bár, így a hangulata is más, mint a többi ír városnak, ugyanakkor ez is gyönyörű kis város, színes és virágos házacskáival, szikrázóan kék tengeri kikötőjével, a fennséges St. Colman's Katedrálissal és nagyon kedves lakosaival. Mert az írek nem csak mutatják, hogy kedvesek, de szívből azok is. Jo háza Blackrock városrészben van. Nevét az ott található várról kapta és a feketés színű sziklákról, amelyekből a vár és hasonló középkori építmények készültek. Ahogy megérkezünk a házhoz, Jo körbevezet, hogy tudjam mi hol van, és innentől érezzem otthon magam, kapcsoljam be a tv-t ha úgy tetszik, vagy készítsek magamnak egy teát, stb. Az ilyen kétszintes, a nappaliban kandallós, kertes házak tipikusak az ír kertvárosokban. A ház fontos része a síma üveglapokkal fedett és körbekerített veranda, ami arra is szolgál, hogyha csak egy kicsit is kisüt a nap, máris felmelegszik, és lehet pihenni, sőt akár napozni is ott. Mert a napfény drága kincs Írországban. Gyakran esik olyan permetféle eső, ami olyan enyhe, hogy az az ember érzése, hogy néha-néha egy felhő ereszkedik ránk, aztán picit ismét kisüt a nap. Az időjárás enyhén hűvöskésnek mondható volt. Az öltözködés elmaradhatatlan része az esőkabát. Esernyőt a turistákon kívül nem igen használt Corkban senki, legalábbis, amíg ott voltam. Persze az íreknek általában más szokásaik voltak, mint nekünk. (folytatjuk) Pappné Haron Ildikó

<<< Vissza