Szent István király ünnepének közeledtével ugyan miért imádkozzon egy idős magyar lelkipásztor, ha nem azért, hogy a "Hol vagy István király"-t éneklők szívéből őszintén törjön elő a sóvárgás az után, amire ma van szüksége hazánk társadalmának, ha nem akar a maga és Európa kárára továbbélni. Mert abban ne kételkedjünk, hogy lehet önrontó módon is élni. Ha egy nép elveszíti tartását, akkor sok esélye lesz arra, hogy a történelem elbánjon vele. Szent István királynak volt esze és bátorsága ahhoz, hogy a "lenni avagy nem lenni" ügyében jó döntésre kényszerítse a magyar népet az akkori idők bevett eszközeinek igénybevételével. Napjainkban a modern demokrácia szabja meg, hogy mily módon lehetséges és törvényes a megfelelő irányba hangolni a nép szellemét, lelkét s főleg lelkiismeretét. Ámde a demokrácia minden, csak nem automatizmus. Ha mégis arra használtatik, akkor rendkívüli módon alkalmas arra, hogy az önkényuralom magjai alá jó puhára porhanyosítsa a lelkeket. Fog is aztán teremni az ilyen megdolgozott talaj! A németeknek még ma is az a nehéz dolguk, hogy kiizzadják magukból azt az ártást, melyet a Hitlert hatalomra segítő Weimar-i demokrácia okozott nekik. Az új magyar demokráciának nem az a baja, hogy demokrácia, hanem az, hogy csak annak látszik. A demokrácia viszonylag hibátlan működtetéséhez emberek kellenek. Emberek, kiknek erkölcsük is van, nemcsak tudományuk és technikai bravúrokra képes képzelő erejük. A demokráciát jól működtető erkölcs alapszabálya pedig így szól: "Az igazat és csakis az igazat!" Még magaddal szemben is csak akkor vagy emberséges, ha gondolatban sem akarod magad rávenni semmiféle hazugságra. A családi élet is csak akkor stabil, ha nincs benne helye a hazudozásnak. A közélet pedig akkor tud tisztává nemesedni és életrevalóvá erősödni, ha az emberek nem hazudnak és a hazugságot senkitől sem fogadják el. Ha István királynak a pogány hagyományok ellen kellett fordítani a magyar társadalom lelkét a jövő érdekében, akkor ma a zsigeri indulatok ösztönössége ellen kellene hatásosan mozgósítani a még gondolkodásra képes elméket és lelkiismereteket, nehogy valami vak nosztalgia legyen úrrá rajtunk, mely arról álmodik, hogy "ami volt, és elmúlt, az lesz a jó!" Ilyenkor, Szent István ünnepének környékén nagy a hajlandóság arra, hogy sokan divatjamúlt jelmezekbe öltöztessék a lelküket, hogy könnyebb legyen visszaálmodniuk azt a múltat, mely 1944 mélypontjára jutatta a magyar történelmet. Éppen hatvan éve, hogy a mélypont bekövetkezett. Túlestünk rajta. De, sajnos csak félig, mert a kommunizmus negyven éve, meg a bukását követő hatalmi őrjöngések megakadályozták népünk lelkiismeretét abban, hogy feltegye a kérdést: mi is történt velünk a két világháború között? A két tragédia: Trianon és Auschwitz között mi a velünk kapcsolatos történelmi igazság? E kérdés megválaszolására és a válasz becsületes kimondására van még ideje az idősebb nemzedéknek. De már nem sok. Ha igaz, hogy István királyra nézve nagy csapást jelentett fiának, Imrének elvesztése, akkor ma meg az lenne a csapás, ha gyermekeink és unokáink nem tudnák meg, hogy a múlt század első fele mily bűnt követett el, hogy a második felének nagy legyen a bűnhődése? Erre az igazmondásra nagy szüksége lenne fiataljainknak! De hol van az az István király, akinek igazmondó szájára nagyobb szükség lenne, mint jobb kezének ereklyéjére. Vági László

<<< Vissza