Kedves Olvasók! Néhány héten keresztül betekintést kaphatnak Írország életébe. Az úti élménybeszámolót Pappné Haron Ildikó hozta elszerkesztőségünkbe, aki egy továbbképzési program keretében jutott el a szigetországba. A szentesi születésű Egerben élő tanárnő sok mindent látott, tapasztalt, amit megoszt önökkel is. Hogy milyen keveset tudunk egy országról, csak akkor derül ki igazán, amikor ott vagyunk és részesei vagyunk mindennapi életüknek. 2004. júliusában az európai uniós Comenius projekt keretében az Európai Bizottság és a Tempus Közalapítvány támogatásával angol nyelvtanárként és iskolavezetőként részt vettem egy szakmai továbbképzési programon, az Írországi Corkban a Cork Language International Továbbképzési Központban. A heti 28 órás szakmai program mellett, melyen magyar, lengyel, svéd, dán, spanyol, portugál résztvevők voltak, lehetőség nyílt arra is, hogy bepillantást nyerjek az ír kultúrába és szokásokba, annál is inkább, mivel szállás és félpanziós ellátás egy ír családnál volt, ahol szinte családtagként kezeltek. Írország gyönyörű. Először akkor látjuk ilyennek, amikor a repülő a szigethez ér, mely mint egy hatalmas, smaragdzöld bársonypaplan terül el hívogatóan alattunk. Felismerni véljük a földrajzatlaszból ismerős fodros partszegélyt, és itt-ott kelta kőkereszteket látunk, ahogy közelebb érünk. A Cork-i repülőtér viszonylag kicsi, de barátságos. Azokat a külföldieket, akik a családoknál történő elszállásolás (homestay) mellett döntöttek, itt várják a vendéglátók. Mosolygósan, vidáman táblácskákkal a kezükben, melyeken a vendég neve olvasható. Nincsenek kiöltözve vendéglátóink, pulóverben, farmerban sportosan jelennek meg, mint ahogyan azt majd később tapasztalom, csak semmi formalitás, többnyire így öltöznek. Nem a ruha teszi az embert, sokkal inkább az, ahogyan emberileg viszonyul társaihoz és a környezetéhez. És ahogyan ezt az írek teszik, az valóban példaértékű. Este fél tíz van, mégis olyan nagy az örömteli zsivaly, mintha még nappal lenne. És valóban, láthatóan az is van, fényes nappal... milyen érdekes?! Igen, később majd nekem is már természetes lesz, hogy este tizenegy óra felé kezd majd sötétedni. Az én vendéglátóm is megérkezik, üdén, repdesve az örömtől, csillogó szemű, fiatalos, sportos, fürge kb. hatvanas hölgy. "Josephine Hurley a nevem, de szólíts nyugodtan Jo-nak. Én hogy szólíthatlak?" kezdi vidáman az ismerkedést. Bár a világosság ellenére estefelé van, mégis megkérdezi nem bánom-e, ha egy kicsit legalább kocsival körbevisz a városban, és megmutatja Corkot. Nem bánom, így aztán megnézzük a várost. Vendéglátóm pillanatok alatt átalakul szakszerű idegenvezetővé. Később majd fogom tapasztalni, hogy az írek ilyenek. Pillanatok alatt úgy beszélgetsz teljesen ismeretlen ír emberekkel, akiket a társaság és a program sodrása feléd hoz, mintha nagyon régóta ismernétek egymást. És úgy tudnak országukról, városukról beszélni, mintha kitanulták volna az idegenvezetés minden csínját-bínját. Például egyik hétvégén csoportunkkal résztvettünk egy Dél-Íroszág megismerését célzó autóbuszos kiránduláson, ahol a buszsofőr töltötte be a vezetés mellett az idegenvezető szerepét is. Profi módon csinálta. Cork a 3,5 millió lakosú Írország második legnagyobb városa 140 ezer lakossal. A várost a Lee folyó szeli ketté, rajta számos gyönyörű régi híddal. Kicsit emlékeztet a pesti Dunára, de csak kicsit, mert látható különbség a zöld moszat, mely a hatóránként váltakozó ár-apály jelenségnek a következménye. A folyó mély, és kissé sós a vize, így fordulhatott elő, meséli Jo, hogy tavaly három bálna felúszott Corkig és itt pancsoltak fekete-fehér testüket kiemelve a vízből a városlakók és a túristák nagy örömére. (folytatjuk)

<<< Vissza