<<< Vissza

Megesketettjeimre gondolok

2004. augusztus 13.

 
Nem mondhatom el Petőfivel, hogy "Ez a város születésem helye..." Hatvanban születtem, nem Szentesen. De huszonöt éve vagyok szentesi úgy, hogy hatvanegy évesen születtem újra: szentesivé.

S mi sem természetesebb, mint az, hogy "helyrül-helyre röpköd gondolatom - Szedegeti a sok szép emléket - Mint a méh a virágról a mézet."

Persze, hogy első, s talán a legszebb emlékem az az 1979. július 21-én tartott esküvő, mely azzal a váratlansággal végződött, hogy az újasszonyka arcon csókolt. Talán nem is gondolt arra, hogy akkor csókolt szentesivé. Azóta huszonöt év "telt el búval és örömmel..."

S mivel mindez így adódott, ezért ugye senki sem veszi rossz néven, ha hálásan dobogó öreg szívemmel először azokat a házastársakat szólítom meg újra, akiket e negyedszázad alatt én eskettem meg.

Nekik mondom, mindnyájunknak, azt amit az első esküvőn kötöttem az ifjú pár lelkére: "A tiszta szívvel és a nemes elszántsággal kimondott szónak szentsége van. Abban hinni kell!"

Ha esküvőtök alkalmával kimondott szavatok még csillagként ragyog fölöttetek és gyermekeitek felett, akkor ettől ugye jól érzitek magatokat? Persze, hogy jól! S akkor legyetek hálásak! S hálátok mézével kínáljátok meg gyermekeiteket is! Biztosan meg fogják köszönni nektek, s eszükbe sem fog jutni, hogy másképpen is lehet boldognak lenni, mint a szép szeretet és hűség szolgálatában.

Nem tudom, hogy e szavak hányótoknak jutnak birtokába. Remélem, sokan segítenek engem abba, hogy rátok-gondolásom célba találjon.

Mindenesetre én imádkozom értetek. S nem csak azért, mert pap vagyok, és ez a dolgom. Ezért is! De leginkább azért, hogy tényleg megújuljon bennetek az a szeretet, mely összehozott titeket, s amely a mi zaklatott korunkban nagyon el tud fáradni. És szegény magyar népünk igazán nagyon rászorul azok házas- és családi hűségére, akik számára ez még érték.

Mikor ezt nektek megfogalmazom, szívem egész szomorúságával gondolok azokra, kiknek egén az adott szó már nem csillag, s kiknek csillagtalansága mások lelkébe is be tudja lopni boldogtalanság foszlányait.

Végül engedjétek meg, hogy hadd utaljak mindnyájatok javára a bibliai Mózesre, aki a pusztában látott egy égő, de el nem égő csipkebokrot, s attól kezdve számára a csipkebokor jelentett jövőt, és nem a homok. Higgyétek el: minden betartott szó égő, de el nem égő csipkebokor, s talán még napjainkban is lesznek, akik azt képesek megcsodálni és saját törvényükké tenni.

Így gondolok most rátok. Azt nem tudom, hányan vagytok, de remélem többen, mint gondolhatnám. Így aztán nagy önzően abban is biztos lehetek, hogy távozásom éjjelén ti is csillagok lesztek magányom komor, fekete egén.

Mert miattatok is maradhat bennem elég reménység.

Vági László


<<< Vissza